Best WordPress Hosting
 

Ízekre szedik a Téli szünet főhősét

via mozinezo.hu => eredeti post link

A Téli szünet című filmért már Arany Góbusszal elismert és Oscar-várományosként emlegetett Paul Giamatti nem hajlandó elárulni, hogyan érte el, hogy karaktere, a mindenki által utált Hunham tanár úr kancsal, miközben ő maga nem az. A kíváncsiskodók rendre azt firtatják, a színésznek végig kancsalítania kellett-e a felvételek alatt, vagy utólag, számítógép segítségével érték el a kívánt hatást.

„Ez államtitok, de komolyan – mondta Giamatti a People magazinnak. – Nem mondhatok erről semmit, le kellett tennem rá a nagyesküt. Egyébként Alexander (Alexander Payne, a film rendezője – szerk.) ragaszkodott hozzá, hogy a karakterem kancsalsága legyen hétpecsétes titok, úgyhogy csak azt tudjuk mondani, hogy ez a mozimágia, és mindenki képzelje el hozzá, amit akar.”

A tanár úr kancsalságánál azonban nem szabad megállni, a szigorú tanerőnek ugyanis van még egy kitüntetett tulajdonsága, amiért külön utálja mindenki, a diákokat és a tantestületet is ideértve: átható halszagot áraszt. Ez egy ritka genetikai betegség miatt van így, amit trimethylaminuriának, nem orvosi nevén halszag-szindrómának hívnak.