Véletlenül a gázpedált nyomta a fék helyett a forgatáson.
Kategória archívum : HVG
Ahogy a nagykönyvben meg van írva – Kevin Morby koncertje az Akváriumban
Az amerikai Kevin Morby még sosem járt Budapesten, itt volt az ideje, hogy élőben is megnézhessük a 2010-es és ’20-as évek egyik legizgalmasabb gitáros-énekes-dalszerzőjét. Ott voltunk tegnap este az Akváriumban.
„Van, aki odaáll kínjában valamelyik politikai oldalhoz, mégse lesznek fizetővendégek a koncertjén”
Aludtak Bulgáriában mínusz húsz fokos szobában, de adtak koncertet Amerika legendás klubjaiban is, aztán feloszlottak. Most mégis új lemezzel jelentkezik a Blind Myself metálegyüttes, amelynek énekese, Tóth Gergely közben olyan popelőadók menedzsere lett, mint Azahriah vagy Flour Tomi. Interjú egy különleges karrierről.
Nem pontosan értem, mi ez, de tetszik – megnéztük az új Wes Anderson-filmet
Két évvel A Francia Kiadás után állt elő új filmmel az amerikai sztárrendező, aki minden eddiginél több hírességet gyűjtött a vászonra, és talán minden eddiginél különösebben beszél hozzánk, nézőkhöz. Megnéztük az Asteroid Cityt, és el is meséljük, milyen a szerelem egy fura helyen, atomvillanások közepette.
A felejtés ajándéka és a bombázás erkölcse – a hvg.hu nyári könyvajánlója, 2. rész
Agatha Christie titkai, az átlagos élethelyzetek bonyodalma, az elme kiürítésének a trükkje is kiolvasható azokból a könyvekből, amelyeket nyári olvasmányként ajánlunk.
“Ez itt nem a 22-es csapdája, ez itt a 2-0-23’csapdája” – megjelent a Tankcsapda új videoklipje
Kilenc hónap után új dallal és videoklippel jelentkezett a Tankcsapda.
Őszintén akart élni – Révész Sándor 70 éves
A Generál és a Piramis egykori énekese 1953 június 24-én született.
Ma van a Múzeumok éjszakája
Ma tartják a Múzeumok éjszakáját. Az immár 21. alkalommal megszervezett eseményt idén “TRendben vagyunk” mottóval hirdették meg. Országszerte több mint 440 kulturális intézményben mintegy kétezer program várja az érdeklődőket.
Alsóörsre jön a Motörhead gitárosa
Phil Campbell is fellép mostani zenekarával az idei Tábor Fesztiválon. A kemény rockzenét előtérbe helyező rendezvény augusztus 23-tól 26-ig tart az alsóörsi Pelso kempingben.
Trabant és Dior meg a saját vesztébe rohanó világ – a hvg.hu nyári könyvajánlója, 1. rész
A nyolcvanas évek egyformasága és a luxus szeszélyessége, a vesztébe rohanó világ korrajza és a kamaszok megfejthetetlensége is visszaköszön azokból a könyvekből, amelyeket nyári olvasmányként ajánlunk.
Ördögien lehengerlő koncertet adott Nagymaroson Kovacs
Még a fele sem telt el az évnek, nehéz lenne rögtön kikiabálni, hogy „ez volt az év koncertje”, de az biztos, hogy a magyar mostohaapjától művésznevet kapó Sharon Kovacs fellépése a VéNégy Fesztiválon ott kell hogy legyen majd minden ilyen listán.
Pedro Pascal helyett Matthew McConaughey is játszhatta volna a The Last of Us főszerepét
Mint kiderült, vele is beszéltek az alkotók, mielőtt döntöttek Joel szerepéről.
„Én jártam odaát” – Bodrogi Gyula felidézte halálközeli élményét
A színész tavaly intenzív osztályra került, de sikerült megmenteni az életét.
Levélben kérte Taylor Swiftet Karácsony Gergely, hogy következő turnéjába préselje be Budapestet is
„Mi minden követ megmozgatunk, hogy eljöjjön a városunkba” – mondta a főpolgármester.
Harry Styles megállította a koncertjét egy terhes nő kedvéért, akinek mosdóba kellett mennie
Az énekes annyira jófej módon viselkedett, hogy a TikTokon azonnal elterjedt gáláns gesztusáról a videó.
Megtalálták a legrégebbi bekötött könyvtöredéket, természetesen sörről és adózásról szól
A töredéket a grazi egyetemi könyvtár archívumában találtak, és 400 évvel korábbi, mint a legkorábbi eddig ismert lelet.
„Mibe kapaszkodjunk, ha körbevesz a hiszti és a bizonytalanság?”
Kiírták a 23. ARC közérzeti pályázatot, amely ezúttal két téma köré rendeződik.
Részesedést szerzett a Magneotonban a Warner Music Group
Az új megállapodás keretében már meg is jelent az első szám.
Egy 1898-as regény „megjósolta” a Titanic katasztrófáját, ott a süllyedő hajót Titannak hívták
Egészen bizarr véletlen.
Meghalt Yonderboi egykori menedzsere és kiadója, Széll László
A magyar elektronikus zenei szcéna egyik fontos alakjának számító Széll 66 éves volt.