Az átlagnéző utálja a kritikusokat, viszont sokan kedveljük Yehya Mohamed filmösszegzéseit. Már régóta Jimmy Kimmel állandó szárnysegédje a 72 éves egyiptomi úriember, a poénforrása, hogy tört angolsággal, a rendes nevek csonkításával bohóckodja végig a látottakat. Most a Doctor Strange az őrület multiverzumában volt soron, be is vallja, hogy nem sokat értett belőle.
Kategória archívum : Film
Sorozatban tér vissza Jeff Bridges, a The Old Man trailere biztató
A The Old Man című sorozatban Jeff Bridges egy olyan egykori CIA ügynök bőrébe bújik, akinek menekülőre kell fognia, ugyanis valakik a múltjából lapátra akarják tenni.
Tormented Souls – játékteszt
Az utóbbi évek egyik nagyon király túlélőhorror címe ellátogatott a Nintendo Switch-re is, avagy lessük meg, hogy bírja a kis masina meghajtani a Tormented Souls-t.
Volt még szusz a Lincolnban – Az igazság ára
Bő 10 évvel a filmes feldolgozás után ismét képernyőre vitték a Lincoln kocsijából ügyvédkedő Mick Haller történetét. David E. Kelley újabb tárgyalótermi drámát hozott tető alá a Netflixnél, de volt értelme a friss remake-nek? Michael Connely The Lincoln Lawyer című regényéből 2011-ben készült igen csak jó film Matthew McConaughey főszereplésével. A Los Angeles utcáit Lincolnjában […]
The post Volt még szusz a Lincolnban – Az igazság ára appeared first on Filmtekercs.hu.
Na kivel adaptálják az Emmanuelle regényeket?
Audrey Diwan áll neki az Emmanuelle adaptálásának, aki a Happening/L’événement filmjével remek kritikai fogadtatást kapott. Ez lesz az első angol nyelvű filmje. És akkor a főszereplő: Léa Seydoux. Nyilván nem sima softcore művet akarnak majd csinálni, hanem a női vágyakról és fantáziákról akarnak majd mesélni.
Margot Robbie-t kalóznak
Jerry Bruckheimer elszólta magát egy interjúban, méghozzá abból a szempontból, hogy a következő Pirates of the Caribbean filmbe a szőke sztárt akarják főszereplőnek. Mondjuk ez még nem fixet jelent, hiszen ahogy mondja két szálon fejlesztenek, az egyik arra az esetre készül, ha nem sikerülne megegyezni vele. Yes. We’re talking to Margot Robbie. We are developing […]
Idén is Geeked Week lesz
A Netflix június 6 és 10 között ránkömleszti, hogy milyen hype cuccaik vannak a nyárra és őszre. Filmes szempontból ez többek között a The Gray Man, Day Shift, The School for Good and Evil, és Wendell & Wildot jelenti, amiket június 7-én fognak mutogatni. Itt az esemény előzetese.
Új évaddal tér vissza a Black Mirror című tévésorozat
Szinte három évvel a Black Mirror ötödik évadja után újabb folytatás készül a Netflixnél.
Ő lett Az éhezők viadala előzmény filmjének a főszereplője!
Suzanne Collins a trilógia után megírta Az éhezők viadala előzmény történetét is, aminek a főszerepében Colorianus Snow látható, és a tizedik Éhezők viadalán járunk. Colorianus itt még csak 18 éves, egy elszegényedett, becsvágyó fiú, aki esélyt kap arra, hogy kitörjön, amikor a viadalon mentornak választják ki. A mentoráltja pedig egy énekeslány lesz a tizenkettedik körzetből…
A regényt én kifejezetten szerettem, itt meg is írtam miért, ebben a posztomban pedig arról számoltam be hogyan kötődik az eredeti trilógiához az előzmény történet.
Szerencsére ebből a kötetből is készül film, amire visszatérnek Az éhezők viadala filmek kreátorai, és Suzanne Collins is köztük lesz. A film premier dátumot is kapott: 2023. november 17-én nézhetjük meg a mozikban.
Tizenkét európai filmalap próbál segíteni az ukrán filmeseknek
Az összefogás célja előrelendíteni utómunka-fázisban rekedt ukrán filmek munkálatait.
Jancsó-retrospektív Temesváron
Három Jancsó-filmmel emlékezik a magyar mesterre a Ceau, Cinema! filmfesztivál.
A besúgó
1985. Magyarország a vasfüggöny mögött. A 20 éves Geri alig várja, hogy Budapesten a Gazdaságtudományi Egyetemen tanuljon és végre új embereket és eszméket ismerjen meg.
Várja az animációs kisfilmeket a 10. Primanima
A Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált idén a szokásos időpontnál korábban, október 5. és 8. között szervezik meg a budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban, a BABtérben és további helyszíneken.
Prey-előzetes: a predátorok mindig erre jártak
Itt a Predator előzményfilm, amiben nyilas indiánok veszik fel a harcot az űrlény ellen. Dan Trachtenberg (10 Cloverfield Lane) rendezte, és augusztusi premier lesz. Bonyolultabban össze sem lehet foglalni a sztoriját. A hangulat a teaser alapján?
Még a nyáron érkezik a Heartstopper – Fülig beléd zúgtam folytatása!
A Netflix tv-sorozatának hála Magyarországon is megjelent az első Heartstopper – Fülig beléd zúgtam képregény. Már volt szerencsém olvasni, és nagyon szerettem, különösen ajánlom mindenkinek, aki a sorozatért is oda volt.
Szuper hír, hogy a Könyvmolyképző Kiadónál még idén nyáron érkezik a folytatás. Magyar borító egyelőre nincs, de a fülszöveg tervezete már megérkezett. Íme!
Alice Oseman – Heartstopper – Fülig beléd zúgtam (Szívdobbanás 2.)
Kedden kezdődik a 75. cannes-i fesztivál
A pandémia miatt 2020-ban elmaradt, tavaly pedig két hónappal elhalasztották a seregszemlét júliusra, de az akkor még érvényben lévő beutazási korlátozások miatt az amerikaiak viszonylag kis számban képviseltették magukat a Francia Riviéra legnagyobb kulturális eseményén. Idén az átlagosnál kevesebb ázsiai alkotót, főleg kevesebb kínait művészt várnak Cannes-ba az ottani járványhelyzet miatti kiutazási korlátozások miatt.
Miközben a hollywoodi sztárok idén nagy számban térnek vissza a vörös szőnyegre, a fesztivál vezetősége úgy döntött, nem kíván orosz delegációt fogadni, és nem szeretné, ha az orosz kormányhoz köthető bármilyen hivatalos személy vagy újságíró megjelenne a seregszemlén, amíg az Ukrajna elleni orosz invázió folytatódik. A kitiltás azonban nem vonatkozik a kormánykritikus orosz művészekre, mint amilyen Kirill Szerebrennyikov, akinek Csajkovszkij felesége című történelmi filmjével veszi kezdetét szerdán a hivatalos versenyprogram.
A
Ösztöndíj lehetőség a BFA mesterkurzusaira
ÖSZTÖNDÍJ LEHETŐSÉG
Hat alkalmas filmes mesterkurzust indít a Budapest Film Academy!
A Budapest Film Academy limitált számú ösztöndíjas helyet ad néhány olyan ELTE-s hallgatónak, akik a mesterkurzusért cserébe egy-két kisebb gyakornoki munkát végeznek a Budapest Film Academy részére.
Itt a Ragadozó előzményének, a Prey-nek az előzeteskéje
Újabb bőrt húznak le a megfáradt Predator franchise-ról, aminek előzményéhez váratlanul megérkezett az első előzeteske.
Úton – Hét nap a magyar Caminón
A rendező Boegi Máté, az operatőr pedig a dokumentumfilmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie. A film főszereplői között van olyan, aki már végigjárta a spanyolországi El Caminót, és most vegánként próbálta teljesíteni a „magyar verziót”; egy tragikus sorsú, de vallásosságát mindvégig megőrző hivatásos vadász a kutyájával; valamint egy fiatal anyuka, aki kétéves kislányát és férjét hagyta otthon az út kedvéért.
„Nehéz volt otthagyni a családot, az anyaságot mindig úgy élem meg, mintha egy kötélen egyensúlyoznék a gyermekem és önmagam között. Már az indulásnál nagyon hiányoztak, a második napon padlóra is kerültem emiatt, de szerencsére fel tudtam állni belőle. Az adott erőt, hogy arra gondoltam, ha végig tudok menni ezen a zarándoklaton, az példát mutat majd a kislányomnak, hogy bármit el tud érni, ha szeretné” – mondta el Farkas Pálma, a film egyik főszereplője.
Hinterdorfer Gábor, a másik főszereplő így beszélt: „A lelki zarándoklat nem biztos, hogy az első pillanatban elkezdődik, el kell jutni arra a pontra, amikor a megtett kilométerek és a fáradtság vezet el odáig.”
Így menekül motoron
Jön jön jön a Pratt, aki azt mondta, hogy a Jurassic World Dominion lezárja a JW filmeket.