Best WordPress Hosting
 

Koreai indie rock, igazi hangszerekkel, kiváló minőségben – a THE ROSE Budapestre jön

A “koreai zenekar” ebben az esetben nem a klasszikus K-popot jelenti, hanem négy tehetséges hangszeres zenészt, akik főként angol nyelvű dalokat játszanak és szinte mindannyian kiválóan énekelnek. A The Rose nevű koreai zenekar Dawn To Dusk elnevezésű turnéja 2024. március 17-én érkezik Budapestre.

Los Gringos 30

30 éves jubileumát ünnepli a Los Gringos együttes, a dél-amerikai zenét játszó legendás hazai formáció egykor a Fonó megnyitó rendezvényén is fellépett, most nagyszabású műsorral, több vendéggel térnek vissza erre a színpadra december 2-án.

2024-ben öt év szünet után feltámad a Rockmaraton!

Jövőre végre ismét lesz Rockmaraton! A 2024-es újrakezdés egyben új fejezetet is nyit a fesztivál történetében: az öt éve várt, 30. jubileumi rendezvény – amely az előzetes információk szerint minden eddiginél komolyabb nemzetközi fellépőgárdát vonultat majd fel – a Barba Negra szakmai támogatásával valósul meg, 2024. július 11. és 15. között Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten.

Egyelőre titkos headlinerekkel jön a SopronFest 2024

2023 tavaszán új fesztivállal bővült a hazai fesztiválpaletta. 2024-ben május 17-18-19-én, vagyis a pünkösdi hétvégén zajlanak a SopronFest kiemelt eseményei megnövelt helyszínen a Lővérekben, de városszerte már egy héttel korábban, május 11-től kulturális programok százai várják a közönséget teraszokon, éttermekben, kávézókban, klubokban, utcákon és tereken.