A kanadai énekes-dalszerző gyerekkorában még úgy tűnt, hogy híres hokijátékos apja nyomdokaiba lép majd, azonban rájött, hogy igazi szenvedélye a zenélés, így szögre akasztotta a korcsolyát és minden energiáját az alkotásnak szentelte. Jól tette.
Kategória archívum : Koncert.hu
Morris Madrone a zalai dombok között – Örvényesvölgy 2024
Az amerikai Morris Madrone koncertje nyitja az Örvényesvölgy Fesztivált, amelyet jövőre június 28-30. között rendeznek meg Zalacsányban.
Marshmello, Lost Frequencies, Timmy Trumpet és más világsztárok a 2024-es Balaton Soundon
Továbbá Paul Kalkbrenner, Timmy Trumpet, James Hype és Purple Disco Machine is szerepel a Heineken Balaton Sound első bejelentésének listáján.
Elhozza első dupla LP-jét Lenny Kravitz Budapestre
Tologattuk már napok óta a hírt, hogy Lenny Kravitz csatlakozott a Colours of Ostrava fellépősorához, de most nár értelmet nyert a halogatás, hiszen jön ő még közelebb is: 2024. július 30., Budapest Aréna.
Palota Zsolt lett az év DJ-je – posztumusz
Bár szerintünk egy posztumusz életmű-díj jobban kifejezte volna a szakma és a közönség tiszteletét, hiszen “Apu” nem 2023-ban alkotott nagyot, hanem az elmúlt kb. 30 évben. Amúgy már többször is elnyerte a legjobb DJ címet.
Először a véradás, aztán a pogó: könyv a magyar punkzene nyolcvanas évekbeli történetéről
A címben idézett felszólítás szombaton hangzott el az A38-on Szendrey Zsolt szájából, aki a Jerabek Csaba 60. szülinapjára egybegyűlt népes közönség előtt lépett fel a BTK zenekarral.
Úristen, szólót énekel Stohl András és Kulka János is!
Úristen, zene is lesz! címmel ad koncertet Kovács Marci és a Szakértők zenekar a Vígszínházban 2024. január 13-án. A koncertelőadáson 13 zenész és 78 (!!!) színész lép színpadra.
Na hello, QualiFejek, hiányoztunk? – Újra összeállt a The Qualitons
Először a Zöld Pardonban láttuk őket – r.i.p. ZP –, Kovács Katival léptek fel… 2022 áprilisában jelentették be, hogy abbahagyják a közös zenélést. Most visszatérnek, egyelőre G. Szabó Hunor nélkül, viszont csatlakozott hozzájuk Weil Andris producer.
Zenészeket toboroz a BKK a metrókoncertekre
Metrókoncert? Budapesten?? Igen! A Fővám téri metróállomáson minden héten szerdán 16 és 19 óra között rendszeres élőzenei koncertek lesznek.
Így emlékeztek meg az írek Shane MacGowan-ről
Csütörtökön adtuk hírül a FB oldalunkon, hogy elhunyt a Pogues frontembere. Az énekes, dalszerző 65 éves korában halt meg, miután egy ideje már kórházban kezelték agyvelőgyulladással.
Karácsonyra rock and rollt kértél? Itt van: a Hungária elhozta neked az új dalát
Az együttes 1995 óta először áll össze egy nagykoncert erejéig a Puskás Arénában. Körülbelül ennyi ideje új dalon sem munkálkodtak együtt, sőt, karácsonyi dal a Hungária történetében eddig még SOHA NEM született.
Visszajönnek a majmok: a Guano Apes-cirkusz ismét Budapestre érkezik
2024 őszén ismét turnéra indul a Guano Apes, hogy felszabadítsa mindenkiben a benne élő vadállatot. A sorból Budapestet sem hagyhatták ki, november 16-án érkeznek az Akvárium Klub NagyHalljába.
Már csak 394 nap van hátra a Kispál és a Borz MVM Dome-os nagykoncertjéig
Lovasi András és Kispál András a zenekar történetének legnagyobb beltéri koncertjére készülnek. 2024. december 30-án a budapesti MVM Dome-ban az elmúlt négy évtized legjobb Kispál és a Borz-dalaiból válogatnak majd.
Dupla koncertet ad Zorán jövő tavasszal a Budapest Kongresszusi Központban
A nagy érdeklődésre tekintettel a népszerű előadó 2024. március 17-én 16 és 20 órakor is színpadra lép a BKK-ban.
Az a hír járja, hogy a Rolling Stones is beveszi magát a Las Vegas-i Sphere-be
A U2 épp a minap jelentett be újabb 11 show-t 2024 januárjára és februárjára – már ha erre az élményre megfelelő ez a szó. A zenekar a nyitókoncert óta heti két-három koncertet ad itt!
Csepregi Évát megbélyegezték
Csepregi Éva énekes, előadóművész, a Neoton Família együttes tagjának öt évtizedes munkássága és januári életműkoncertje tiszteletére tematikus bélyeget bocsátott forgalomba a Magyar Posta Zrt..
Koreai indie rock, igazi hangszerekkel, kiváló minőségben – a THE ROSE Budapestre jön
A “koreai zenekar” ebben az esetben nem a klasszikus K-popot jelenti, hanem négy tehetséges hangszeres zenészt, akik főként angol nyelvű dalokat játszanak és szinte mindannyian kiválóan énekelnek. A The Rose nevű koreai zenekar Dawn To Dusk elnevezésű turnéja 2024. március 17-én érkezik Budapestre.
13 év után újra lemezt adott ki Bereczki Zoltán
A ‘Téli dalok’ című új album szenteste előtt pontosan egy hónappal, november 24-én érkezett meg.
Los Gringos 30
30 éves jubileumát ünnepli a Los Gringos együttes, a dél-amerikai zenét játszó legendás hazai formáció egykor a Fonó megnyitó rendezvényén is fellépett, most nagyszabású műsorral, több vendéggel térnek vissza erre a színpadra december 2-án.
Koncertek, fényfestés, 17 méteres fenyő: advent Pécsett
A Széchenyi téren már napok óta áll a feldíszített karácsonyfa, de péntekig a ragyogó adventi fénykapuk és a világító szelfipontok is a helyükre kerülnek.