Best WordPress Hosting
 

150 éve született Zukor Adolf, az amerikai játékfilm atyja

A Zemplén vármegyei Ricsén jött a világra, ahol apja szatócsboltot üzemeltetett, anyja németes műveltségű, újgazdag famíliából származott. Négy elemit végzett el Mátészalkán, majd egy abaújszántói vegyeskereskedésbe került inasnak. A korán árvaságra jutott ifjú tizenöt évesen a kabátujjába bevarrt huszonöt dollárral és minden nyelvtudás nélkül érkezett Amerikába, hogy új életet kezdjen. Kezdetben New Yorkban és Chicagóban prémkereskedők boltjában dolgozott, majd önálló szűcsműhelyt nyitott.

Húszévesen látott először filmet, és azonnal felfedezte az új szórakoztatóipari formában rejlő üzleti lehetőséget.

1904-ben – önálló boltját fenntartva – betársult egy filléres bódéba, a filmszínház kezdetleges elődjébe (Nickel Odeon), ahol néhány perces mozidarabokat vetítettek, idővel Marcus Loew későbbi mozikirállyal szövetkezve hálózatot épített ki ezekből.

Ukrán, brit, spanyol és magyar filmeket díjaztak az Adolph Zukor Filmfesztiválon

A fesztivál, amely a Paramount Pictures alapítójának nevét viseli, a várakozásokat felülmúlta: 19 országból neveztek be filmeket a versenyprogramba.

A közönségdíjat a Törött szárnyak (Crushed Wings) című brit alkotás nyerte. A legjobb játékfilm kategória mellett további négy kategóriában bizonyult a legjobbnak az ukrán Apostolok anyja (Mother of Apostles). A díjakat átvevő budapesti ukrán nagykövet meghatódva köszönte meg Magyarország kiállását Ukrajna mellett, és örömét fejezte ki, hogy a filmfesztivál minden politikai indíttatás nélkül, a szakmai színvonal alapján döntött az ukrán versenyfilm mellett.

Három magyar film, a Katapult, az Örökség és a Boszorkányház, valamint egy spanyol alkotás, A csenddel szemben (Facing the Silence) gyűjtött be több díjat. A legjobb diákfilm, a Háromszög Mátészalka különdíját és a fesztivál egyik legnagyobb szakmai támogatójának, az Origó Filmstúdió hárommillió forint értékű felajánlását kapta.