Best WordPress Hosting
 

Két magyar filmet is díjaztak a 6. Blue Danube Filmfesztiválon

Idén először a Duna Sellő kategóriában, a Duna-régióban élő női alkotók legjobb rövidfilmjei is versenyeztek a 4 városban (Bécs, Budapest, Pozsony, Esztergom) megrendezett fesztiválon. A kategória győztese, Gyimesi Anna Szarajevóban is bemutatott Affrikáta című filmje lett. A zsűri értékelése szerint a rendezőnőnek a csodával határos módon sikerül sokféle témát – anyaság, női lét, tinédzserkori szorongás, fogyatékkal élők együttélése – összefonni, ami minden más rövidfilmben túl sok lett volna. Különdíjat kapott a Berlinalén is bemutatott ukrán It’s a Date című film Nadia Parfantól. 

A narratív rövidfilmek kategóriájában magyar siker született, Beleznai Márk alkotása, a Kakukkfióka lett a legjobb film. A zsűri indoklása szerint az egy fiatal felnőtt és egy serdülő féltestvér találkozásának története mély, összetett történet. Kapcsolatuk megfogalmazása a film tetőpontján egy spontán tánc kiemelkedő filmes pillanata: a szabadság, a rövid időre egymásra és önmagunkra találás ingatag csodája. film az egyik legégetőbb társadalmi krízisünk mélyen humanista megközelítésű, letisztult formavilágú, megindítóan szép ábrázolása. 

[…] Bővebben!

Hatodszorra is Blue Danube Nemzetközi Filmfesztivál

Hatodik alkalommal rendezik meg a Blue Danube Nemzetközi Filmfesztivált, idén 2023. szeptember 20. és 30. között.

A fesztivál célja elhozni a világ legfrissebb rövidfilmes termésének a legjavát a nézőknek, a programban rendszeresen helyet kapnak nagy sikereket elért, többek között Cannes-ban (kanadai Same Old, az angol Wild Summon, a francia La Perra), Berlinben (az ukrán It’s a Date, az osztrák Happy Doom), Annecyben (Fox Tossing a magyar Mira Zénótól, a portugál Garrano) szerepelt és Európai Filmdíjra (az osztrák Hardly Working, görög AirHostess-737) jelölt alkotások.

A fesztivál teljes versenyprogramját levetítik Bécsben és Budapesten, mely szakmai vitafórummal is kiegészül,  rövidfilmes rendezők, producerek, fesztiválszervezők és állami döntéshozók között. Idén új helyszínekkel bővül a fesztivál, Esztergomban kísérleti filmeket, Pozsony-Dévényben a Duna Sellő kategória több filmjét láthatják az érdeklődők.