Best WordPress Hosting
 

Filmkritika: Vörös, fehér és királykék – Red, White and Royal Blue (2023)

Szavakat is nehezen találok arra, hogy mennyire beleszerettem ebbe a filmbe. Úgy sajnálom, hogy kevés ilyen romantikus komédia létezik, ami egy LMBTQ-szerelmet állít a középpontba, de most végre kaptunk egyet, a Vörös, fehér és királykék pedig az a film, amiből szerintem évek múlva igazi klasszikus lesz.

Az azonos című könyvből készült filmben az amerikai elnök fia, Alex szeret bele a brit hercegbe, Henrybe. A kapcsolatuk persze zökkenőkkel indul, szó szerint egy torta esik rájuk a királyi esküvőn, és emiatt az egymást nem kedvelő srácoknak barátokként kell később tetszelegniük a kamerák előtt. Ebből a “kamubarátságból” végül egy igazi barátság, majd szerelem szövődik, de az ő helyzetükben felvállalni a valós önmagukat kifejezetten nehéz…

Szerencsére a könyvhöz képest nem kaptunk sok változtatást (erről itt írtam bővebben), ezért is maradt végi élvezhető a film. Nagyon szerettem azt is, hogy míg a könyv Alex nézőpontú volt, itt Henry életébe is jobban betekintést kaphattunk, és talán még erősebben átjött az, hogy számára a korona szorításában mennyire nehéz és bonyolult a coming out, hiszen ő nem ismeri azt a családi szeretetet és támogatást, amit Alex minden körülmények között megkap. A történetet bővebben nem is elemezném, a könyvkritikámban már megtettem, itt elolvashatod.

Meglepő helyen reklámozzák a Vörös, fehér és királykék filmet

Már nézhető a várva várt Vörös, fehér és királykék film, ami szerintem zseniális lett, én legalábbis nagyon élveztem.

A Prime Videó mindent elkövet, hogy a film híre a lehető legtöbb emberhez eljusson, de azért így is meglepett az, hogy egy TikTok felhasználó hol találkozott a film hirdetésével.

A Grindr appon tűnt fel a hirdetés, ami a Tinder LMBTQ verziója. Ha jobbra húzod Alexet vagy Henryt, akkor kapsz is tőle egy privát üzenetet, amiben arra bátorít, hogy nézd meg a filmet. Ha a lenti videót nem töltené be, ide kattintva megnézheted TikTokon.

Íme az első jelenetképek a Vörös, fehér és királykék filmből

2023. augusztus 11-én debütál a Prime Videó műsorán a Vörös, fehér és királykék film, amiben az amerikai elnök fia, és a brit herceg szeretnek egymásba. A könyvről írt véleményem itt találjátok.

A képek alapján amúgy klassz a kémia a két főszereplő között, ezek után csak még jobban várom, hogy láthassam a filmet.

Új forgatási képeket kaptunk a Vörös, fehér és királykék filmről!

Jelenleg is tart a Vörös, fehér és királykék könyv adaptációjának a forgatása. A történet az amerikai elnök fiának és a brit hercegnek a szerelmét mutatja be. A könyvet nagyon szerettem, várós a film is.

A forgatásról kaptunk ám képeket, igaz, nem sokat. Az első hármat Casey McQuiston, a könyvek írója készítette, aki ott járt a forgatáson is. Izgi! És hát, a közös képen azért látszódik a két színész közti kémia. Még a végén egy klassz Alex és Henry párost kapunk?

Nem örülök túlzottan a Vörös, fehér és királykék színész választásainak…

Sokan a Vámpírakadémia castingja után éreztek csalódottságot, én viszont most éreztem azt, hogy koppantam egy nagyot, miután megláttam, hogy kiket választották a Vörös, fehér és királykék könyvadaptáció főszereplőinek.

Nicholas Galitzine, mint Henry (Vörös. fehér és királykék film)

A regényt anno nagyon szerettem, azóta kifejezetten népszerű is lett a brit herceg és az amerikai elnök fiának a szerelméről szóló történet, köszönhetően a TikToknak. A film végül az Amazon stúdió jóvoltából készül el, a Berlanti Productions által.