Bár nem is olyan rég a Soul még emlékeztetett minket a Pixar fénykorára, de azóta csak tovább folytatódott a kreatív mélyrepülés, amiből lehet már sosem húzzák fel a gépet. Rendben, az Elemiben akadtak jó pillanatok, és a végén még akár sírni is lehet, 1-2 húrt eltaláltak a készítői, de nem nagyon állt össze egy koherens filmmé.
Tudjátok mi jutott össze közben? Hogy mennyire érezhető a mondanivaló. Nyilván mese, szóval egyszerűen szájba rághatják a vége gondolatot, de a Pixar azért valahogy korábban tudta ezt sok korosztályosan csomagolni, itt pedig kilógott a lóláb. Az üzenettől indultak nyilván, de a köré történt ötletelésen…, nem is tudom, talán úgy mondom, hogy nem érződött egyedi hang, vagy túlságosan el volt temetve a románc alatt.
A történet a különböző kultúrák találkozásáról szól, az ázsiai minde… izé, tűzi mindent a családi hagyományokért, és a fekete.., izé vízi nagycsaládi individualizmus találkozásáról, és más kultúra elfogadásáról. A főszereplő tűzlány mélyen belül azt érzi, hogy fel kell adnia az álmait, és átvenni az apja tűzboltját, folytatni a hagyományt, de amikor egy vízsrác belecsobban az életébe, akkor nem csak a bolt kerül bajba, de még azzal is szembesül, hogy lehet a saját útját kell járja. Na meg szerelmes is lesz.