Az egykori Előretolt Helyőrség alapítójaként milyen különbségeket és párhuzamokat látsz az irodalmi élet akkori és mostani állapota között?
Az 1990-es évek elején Kolozsváron rázódott össze a Bretter György Irodalmi Körön egy olyan írócsoportosulás, amelyik nagyjából egyformán gondolkodott az irodalomról. Egy idő után felmerült annak az igénye, hogy saját megmutatkozási felületeink legyenek, így beindítottuk a Serény Múmia és az Előretolt Helyőrség című lapokat, intézményeket alapítottunk. Mindennek az volt a mozgatórugója, hogy úgy éreztük, az a fajta irodalomeszmény, amely a miénk, kevésbé van jelen a közgondolkodásban. Akkor még nagyjából egyetlen (maximum két) irodalmi kánon létezett a magyar nyelvterületen, szépen meg volt határozva, hogyan, miként kell viselkedni és írni, ha az egyetlen (maximum két) igaz és megváltó szekértáboron belül érvényesülni akart az ember. Ma több irodalmi kánon van párhuzamosan, az író könnyebben megtalálhatja azt a csoportosulást, kánonépítő csapatot, amelyik neki tetszik.
Meglehetősen optimista álláspont.