Best WordPress Hosting
 

Fiatal magyar filmesek első filmjei: magyar filmszemle a XXI. századból

A rendezvény célja megmutatni a nézőknek, hogy milyen alkotói szemlélettel és filmes eszközökkel reflektált a friss rendezőgeneráció az őket foglalkoztató témákra. A rendhagyó filmszemle november 4-én 16:30-kor kezdődik az 5. kerületi artmoziban, az utolsó vetítésre november 6-án 19:30-kor kerül sor. Összesen nyolc filmet vetítenek majd. Egyes vetítések után beszélgetés is lesz a filmek rendezőjével, akiket Gyárfás Dorka újságíró kérdez majd.  

A műsor:

2022.11.04.,16:30 Az unoka (rendező: Deák Kristóf)  

Hetven alkotással neveztek a 9. Savaria Filmszemlére

Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke elmondta: a Kárpát-medence szinte minden részéről érkeztek alkotások, főleg dokumentumfilmek és rövidfilmek, kivéve Kárpátaljáról, ahonnan az Ukrajnában dúló háború miatt nem tudtak nevezni a filmesek, noha a korábbi években ők is aktív részesei voltak a Savaria Filmszemlének.

A film az a művészeti ág, amely képes az összes más művészeti ágat megjeleníteni, azokhoz kötődően ismereteket és érzelmeket közvetíteni – hangsúlyozta az egyesület elnöke. Lovass Tibor szólt arról is, hogy a korábbi filmszemlék hagyományait követve idén is

része a programnak egy a filmszakma helyzetével, filmszemlékkel és fesztiválokkal, médiával és marketinggel foglalkozó szakmai konferencia.

Ezek a Magyar Mozgókép Díj idei jelöltjei

Idén június 9-12. között rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált a Veszprém-Balaton régióban (Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban), ahol a legfrissebb magyar filmeket láthatja a közönség. A Magyar Mozgókép Díj előzsűri bizottsága kategóriánként 5 alkotást és alkotót jelöli a Magyar Mozgókép Díjakra.  

A korábbi gyakorlattal ellentétben idén a Magyar Mozgókép Díj előzsűri bizottságába a Magyar Filmakadémia szekciói mellett kategóriánként egy-egy tagot delegált a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa, a Nemzeti Filmintézet, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, valamint a Magyar Operatőrök Társasága (HSC). Az ő szavazataik alapján dőlt el, hogy mely alkotásokat és alkotókat jelölik a Magyar Mozgókép Díjakra.

[…] Bővebben!