Best WordPress Hosting
 

Killers of the Marsh King at Freddy’s – bevételek az utóbbi hetekben

Az utóbbi három hét bevételeit venném át, mert volt pár érdekesség. A kárörvendőknek a legszebb a most hétvégi Daisy Ridley-film, a The Marsh King’s Daughter bemutatója, ami 1055 moziban 849 ezer dollárral kezdett, ez elvileg 805 dollár/vászon, amihez összehasonlításnak a top 5-ben levők közül a 3. hetében levő Killers of the Flower Moon 1815dollár/vászonnal megy. Tegyük hozzá, hogy a Daughter reklámkampánya nagyjából nem létező volt, szóval 22-es csapdája, mivel vagy látták, hogy nem fog sokat hozni ezért nem költöttek rá, vagy mert nem költöttek rá ezért hozott keveset.

A Killers of the Flower Moon Scorsese második legerősebb nyitása a Shutter Island óta, de csak 23 millióval kezdett, a harmadik hetében pedig 52 milliónál jár odakinn, világszinten pedig 119-nél. Ugye a budget 200 millió, szóval hivatalosan bukta lenne, de az Apple TV+ terveibe látszólag belefért, mivel a szolgáltatás reklámja és ingyen pénz a mozis bemutató nagyjából, már azon kívül, hogy így sikerült Scorsese filmet szerezniük “örökre”, mivel lehet ragaszkodott a rendes mozis bemutatóhoz az öreg. Az biztos, hogy nem nyitotta ki a kaput a 200 millióba kerülő drámák számára az átlagos stúdiók szemében. Érdekes lesz mit vonnak le az Oppenheimer és Killers of the Flower Moon számaiból az okosok Hollywoodban.

A Five Night’s at Freddy’s igazi rajongói számokat produkált, hiszen az első héten 80 milliót kalapozott össze a 80%-ban 25 alatti nézőközönségtől, aztán 76%-os eséssel csak 19 milliót szedett össze a második hétvégéjén. Azaz a rajongók rögtön rohantak rá, Halloween is elmúlt, és most meg hozza a horrorfilmes számokat kb. Mindenképp hatalmas siker, világszinten már 215 millió, pedig VOD-ban is kinn van. Mindezt elvileg 20 milliós budgettel, bár nincs hivatalosan kiadott adat róla, de ha több is, akkor sem 100 millióból csinálták, az tuti.

Kecsap: Michael Jackson, The Pinkerton, Caste, Reality, Five Nights at Freddy’s, Bottoms, Sunflower, A Simple Favor II, Gladiator 2, The Killer, The Buried Giant, Ministry, Ricky Stanicky,

Ha eddig nem volt meg, mert nem követtek twitteren: a régi tinikomédiák mai fiatalok szemén át. Némelyiknél nem hiszem el, hogy végignézte, de hogy nem gondolta túl a többség, az is biztos. A Reality főszereplője Sydney Sweeney, és Reality Winnerről szól, aki több mint 5 évet kapott, mert kiszivárogtatta azt a kormányinfót, hogy az oroszok […]

Kecsap: In My Mother’s Skin, Hobbs & Shaw 2, Alita: Battle Angel, My Hero Academia, Twisters, Saw X, Ballerina, Fear Street, Fantastic Four, Five Nights at Freddy’s, My Animal, “The Boy, the Mole, the Fox and the Horse”

Lee Isaac Chung (Minari) rendezheti a Twisters filmet, ami a Twister forgatása. Az In My Mother’s Skin egy horror-thriller, ami a II. VH vége környékén játszódik, amikor egy család japán katonáktól lop aranyat, és az amerikaiktól remél segítséget, de csak egy húsevő tündérre akad. John Cena és Jason Momoa a Warner akció-komédiáját hozza össze közösen, […]

Kecsap: Karl Lagerfeld, Kingdom of the Planet of the Apes, Five Nights at Freddy’s, The Nun 2, El Muerto, The Bikeriders, Megalopolis, Community, In the Blink of an Eye, Dumb Money, Liarmouth, Liarmouth, The People We Hate at the Wedding, The Dead Don’t Hurt, Expendables 4, Apollo 10 ½, Violent Cases, V/H/S/85

Andrew Stanton (Wall-E) élőszereplős sci-fit tervez a Searchlightnak In the Blink of an Eye címmel. A Föld teljes történelmét akarja elmesélni, az élet, szeretet, remény, és kapcsolatok természetét, mindezt 3 kapcsolódó történetszállal. Kristen Bell, Ben Platt és Allison Janney a The People We Hate at the Wedding szereplő triója. Novemberben érkezik a komédia az Amazonra, […]