Best WordPress Hosting
 

Sam Rockwell ikonikus szerepeiről sztorizgat

Sam Rockwell is sokunk kedvence, van már Oscar-díja (Három óriásplakát Ebbing határában), 110 címnél jár az imdb-n, most kicsit visszatekintett ikonikus szerepeire. Olyan címek kerülnek elő, mint a friss Argylle, Halálsoron, Alelnök,  Vasember 2, A hét pszichopata és a si-cu, Egy veszedelmes elme vallomásai, Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés, Charlie angyalai, Galaxis útikalauz stopposoknak, Hold és a Fosse/Verdon sorozat.

Vámos Miklós üzenete a Holdról a választásokról

Vámos Miklós Karnevál című írása a port.hu-n jelent meg.

Latin-amerikai barát kérdezte tőlem, valamikor kétezer körül: Nálatok mikor van karnevál? Azt feleltem: soha. Ma már sejtem, hogy ez lett volna a helyes válasz: Négyévenként. Választások késő estéjén. Azonban csak a győztes pártok táncolnak és énekelnek.

Az én hazámban az időtlen idők óta kormányon lévő koalíció vezetői zendítettek rá egy verbunkosra, megénekeltetve a kellően mámoros híveiket, akik az alkalomra összegyűltek a bálna alakú, s erre a névre hallgató rendezvényközpont előtt. A szokatlanul hideg idő sem rontotta el a kedvüket.