Best WordPress Hosting
 

Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima díjjal

Az MVM Csoport több évtizede elkötelezett a kulturális értékek támogatása iránt, különös hangsúlyt fektetve a zeneművészet támogatására. A Junior Prima díj a fiatal tehetségek elismerésére jött létre, és az MVM Társalapítójaként és támogatójaként a kezdetektől, immár 16 éve kiemelt figyelmet fordít a díjra. Ez idő alatt a díj a hazai zeneművészet egyik legfontosabb kitüntetésévé nőtte ki magát. A hagyományőrző díjat idén különleges újítással ötvözték: az eddig főként klasszikus zenei Junior Prima díj – a Prima és Prima Primissima díjhoz hasonlóan – ezentúl a zeneművészet szélesebb palettáját fedi le. Ezt a célt szolgálja az idei jelöltek és díjazottak sokszínűsége, valamint a megújult zsűri is, mely tagjai a legtekintélyesebb magyar zeneművészeti szakértők közül, valamint az Alapítvány és a Társalapító képviseletéből kerültek ki. Az idei díjazottak között így számos könnyűzenei előadó is színesíti a névsort, akik között találhatunk dob-, basszusgitár-művészt és dzsesszénekest is.

Az MVM minden évben a tíz legígéretesebb, 30 év alatti tehetségnek adja át a Junior Prima díjat a kuratórium döntése alapján, így az idei díjazottakkal együtt már 160 tehetség tudhatja magáénak az elismerést. Az idei zeneművészek között szerepel Ács Dominika fuvolaművész és összművészeti alkotó, Balog Alexandra zongoraművész, Bucz Magor zeneszerző, Gudics Marcell dobművész, Gudics Martin basszusgitár-művész, Kissjudit Anna operaénekes, Králik Abigél hegedűművész, Lugosi Ali klarinétművész, Nagy Emma dzsesszénekes és Temesvári Bence gordonkaművész. A tehetségek az ország egyik legrangosabb művészeti elismerésén túl szellemi és anyagi támogatást is kapnak, fejenként kétmillió forintot, mely segítheti őket zenei karrierjük további építésében.

Horváth Balázs tavalyi díjazott és Nagy Emma idei Junior Prima díjas dzsesszénekes előadása