Best WordPress Hosting
 

Enzo Ferrari megjelenítése a filmekben (1966-2023)

Adam Driver a híres-hírhedt Commendatore, Enzo Ferrari immár 6. megformálója a filmtörténelem során, most pedig végigvesszük elődjeit, akik elég sokszínű inkarnációkként jelentek meg. Volt álnéven szereplés, nagy figyelmet kap az olaszok sajátja, de akad cameo, csalóka címszerep és afféle főgonosz értelmezés is. Végül kikanyarodok arra, hogy Michael Mann viszonya milyen pereskedéssel indult Enzóval a ’80-as évek közepén…

Ferrari – kritika

Michael Mann 2015 óta egy TV-s rendezésen, a Szemtől szemben 2 előkészítésén és Az aszfalt királyai producerségén kívül csak az első hollywoodi, Enzo Ferrari főszereplésű filmmel foglalkozott. Hosszú volt a várakozás és 8 éve a Blackhat nem volt túl méltó, így még inkább kiéhezhettünk egy minőségi darabra tőle. A Ferrarival ez kb. megérkezett, de azért nem árt tudni, mire vesz jegyet az ember, mert anélkül könnyen csalódás érheti.

Gran Turismo – kritika (és háttér)

Idén 100 éve tartották az első Le Mans-i 24 órásat. A jeles alkalomhoz dukálhatott volna valami méltóbb adaptáció, mert a Gran Turismo kezelte eddig a legelnagyoltabban a futamot. Meg sok mást is, ami megkeserítheti ugyan a filmszerető autósport fanok életét és moziként se mintapéldány, ám Neil Blomkamp rendezésének mégis van egy magával húzó lendülete, ami a sablonok és termékmegjelenítések ellenére is többet ad a vártnál.

Minden idők 10 legjobb sportfilmje

Az egyik legnagyobb filmes oldalnak számító IMDb osztályzatai alapján összegyűjtöttük, mely sportfilmeket gondolták a legjobbnak a nézők. A tízes összeállítás bőven tartalmaz meglepetéseket, például olyan legendás filmek, mint az 1984-es Karate kölyök, a Minden héten háború, vagy a sokak jégszívét megolvasztó Én, Tonya a közelébe sem kerültek.