Best WordPress Hosting
 

Hatvan kiadó könyvei a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron

Két rendhagyó év után a Romániai Magyar Könyves Céh ismét megszervezi a legnagyobb romániai magyar könyves seregszemlét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épületében. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt csak online tudták megtartani, tavaly a korlátozó intézkedések miatt pedig csak szűkebb keretek között.

Káli Király István főszervező elmondta, hogy a kiadók mintha óvatosabbak lettek volna az idén, így nincs annyi kiadó és könyv, mint 2019-ben, de így is 29 kiadó lesz jelen saját könyveivel, a vásárban pedig összesen hatvan kiadó könyvei találhatók meg, ami mintegy kilencezer könyvcímet jelent.

A vásáron jelen lesz meghívottként többek között Bereményi Géza, Berg Judit, Garaczi László, Tolnai Ottó, Darvasi László, Nyáry Krisztián, Kiss Noémi, Markó Béla és Szabó Róbert Csaba – sorolta, hozzátéve, hogy magyarországi és erdélyi szerzőket, illetve az idősebb és a fiatalabb korosztály tagjait is meghívták, így igen színes a paletta. Rámutatott: a vásár mottója: Könyvben utazunk. Az idén az irodalomra összpontosítanak, főként könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal várják az érdeklődőket. 

Könyvben utazunk az idei marosvásárhelyi könyvünnep mottója

A könyves szemle két rendhagyó kiadáson van túl, hiszen 2020-ban online formában, tavaly pedig „hibrid felállásban”, számos szigorítás mellett szervezték meg. Idén azonban teljes pompájában tér vissza eredeti helyszínére a marosvásárhelyi könyvünnep.

 „A pandémia két éve nem törte meg a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár közel három évtizedes történelmét” – jelentette ki Káli Király István, az esemény főszervezője. A Romániai Magyar Könyves Céh elnöke elmondta: „Sikerült megnyernünk a vásárnak a magyarországi és az erdélyi irodalom krémjét”.

A 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt olyan meghívottak tisztelik meg jelenlétükkel, mint Balázs Imre József, Bereményi Géza, Berg Judit, Darvasi László, Elek Tibor, Fekete Vince, Garaczi László, Hajdú Farkas Zoltán, Havas Juli, Kiss Noémi, Korpa Tamás, Laboda Kornél, Markó Béla, Márton Evelin, Márton László, Mészáros Sándor, Nyáry Krisztián, Oravecz Imre, Papp-Zakor Ilka, Péntek Orsolya, Szántó T. Gábor, Szegő János, Szőcs Petra, Tolnai Ottó, Torma Mária, Tóth Krisztina és Zágoni Balázs. A szerzőkkel a főbb programok mellett író-olvasó találkozókon, könyvbemutatókon és dedikálások során lehet találkozni.