Best WordPress Hosting
 

New York-i fesztiválon díjazták Stork Natasát

A legjobb színésznőnek járó kitüntetést a Veszélyes lehet a fagyi (16) főszereplőjének ítélték a New York-i Filmhéten. Szilágyi Fanni első egész estés filmje november közepén érkezik a hazai mozikba és egy egypetéjű ikerpár viharos kapcsolatát mutatja be, amelynek mindkét tagját Stork Natasa alakítja.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült Veszélyes lehet a fagyi című alkotást a New York-i Filmhéten láthatta először a külföldi közönség. A fesztivál évről évre olyan nemzetközi válogatással várja a közönséget, amelyben a már befutott rendezők mellett az elsőfilmes alkotók is bemutatkozhatnak.

A Stork Natasa kettős főszereplésével készült különleges alkotás a Nemzeti Filmintézet első filmeseket támogató Inkubátor Programjában készült, Szilágyi Fanni rendezésében. A történet egy egypetéjű ikertestvérpárról szól, akik a külső hasonlóságok ellenére különböznek egymástól: Éva gazdag feleségként neveli kisfiát, míg a radiológus Adél munkájába menekül a magány elől. Egy nap belép az életükbe Ákos, aki megtestesít mindent, amire a két nő vágyik.

New York-i fesztiválon látható először Szilágyi Fanni első mozifilmje

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült Veszélyes lehet a fagyi tengerentúli premierje a ma kezdődő New York-i Filmhéten lesz. Az esemény ideje alatt a nagyközönség az egész Egyesült Államok területén online is megnézheti a Stork Natasa kettős főszereplésével készült különleges alkotást, melyet november közepén mutat be a Mozinet a magyar mozikban.

A New York-i Filmhét évről évre olyan nemzetközi válogatással várja a közönséget, amelyben a már befutott rendezők mellett az elsőfilmes alkotók is bemutatkozhatnak. A szervezők emellett ügyelnek a sokszínűségre, hiszen a céljuk, hogy a moziélmény minél több aspektusait bemutassák, és felhívják a figyelmet a film közösségformáló erejére. Idén két kategóriában – nagyjáték,- és rövidfilm – mindössze 13 alkotást mutatnak be, emellett a versenyen kívüli retrospektív programban máig meghatározó alkotásokat is meg lehet tekinteni.

Szilágyi Fanni a Nemzeti Filmintézet első filmeseket támogató Inkubátor Programjában készült mozifilmjében a radiológusként dolgozó Adél és jó anyagi körülmények között élő egypetéjű ikertestvére történetét dolgozza fel. A két nő a külső hasonlóságok ellenére máshogyan látják magukat és egymást és mindketten a másik életét irigylik. Konfliktusokkal terhelt kapcsolatukba Ákos színrelépése hoz váratlan fordulatot.