Az előzetes alapján várósabb akciófilm amihez most poszterek jöttek.
Archívum címkék: poszterek
Part Two: The Scaregiver-előzetes
Igen, végre itt a Rebel Moon folytatásának előzetese, a poszter alatt lehet nézni magyar felirattal, mivel kiemelt premier a Netflix szerint Zack Snyder víziója. Totális háború, még több akció, miközben a mesterlövészek megakadályozzák a gabona ellopását.
Az az első 15 sec a videóban, borulok.
Világít a tévé
Egy mások által sosem látott tv adás köti össze a főszereplőket. Trailer volt.
Az Inside Out 2 érzelmei egyesével
Van ez a csapatposzter a Pixar filmjének folytatásához, de jöttek mellé egyesével is a karakterek/érzelmek.
Wildcat-előzetes: Apa rendez, a lánya szerepel
Hollywoodi sikertörténet!?! Ethan Hawke rendezte és félig írta is a filmet, amiben Maya Hawke alakítja a főszereplőt. Megtörtént eseményt dolgoz fel a Wildcat, amiben a vitatott írónő, Flannery O’Connor egy regényét igyekszik összehozni, miközben lupus-szal diagnosztizálják.
Sok képzelgős rész van a poszter alatti előzetesben, és a kor stimmel Maya-tól, de akkor is, valahogy zavar Ethantől ez most.
GodzillaXKong még pár poszteren
A két jóbarát vállvetve harcol.
Ezért konferálta fel Gosling és Blunt a kaszkadőr nem-Oscart
Jönnek a Fall Guyban, aminek egy kaszkadőr a főszereplője. (Itt az Oscar videójuk, ha lemaradtatok.)
Az ördög felgyújtja
A jónak kinéző horror nemrég kapott teljes előzetest, és ez a poszter is van mellé.
The First Omen-előzetes
Kapott még egy előzetest a következő hónapban mozikba kerülő Ómen előzményfilm.
Egy fiatal amerikai nőt Rómába küldenek, hogy elkezdje szolgálatát, és olyan sötétséggel szembesül, ami miatt megkérdőjelezi a saját hitét is, hogy a sátán születésén mesterkedőket ne is említsük.
A poszterek alatt előzetes.
A Sasquatch Sunset WTF előzetese
Tudom, kicsit lemaradt valamiért, de most pótolnám a Jesse Eisenberg és Riley Keough főszereplésével készült bigfoot-film előzetesét. Mondjuk ha nem írom ide a neveket, akkor meg sem mondanátok, hogy ők vannak benne, mivel teljesen szőrösek a poszter alatti videóban.
Tényleg azt mutatja be a film, hogy a bigfoot faj miképp él rejtve az erdőben.
Májusban elesik
De feláll! Új poszter jött a filmhez.
A nagy bunyó
Közeledik a remake. Amúgy közben szintén a Prime Video-n újra is lehet nézni az első részt, bár csak angol hanggal és felirattal. Megtettem én is, a “used to f**k guys like you in prison” mi volt anno a szinkronban?
The Idea of You-előzetes: Anne Hathaway románca
Miután az Anyone But You kaszált a mozikban, természetesen a Prime Video a drágábbnak kinéző romantikusát nem nyomja oda, pedig Anne Hathaway a főszereplője. Logika? Nincs. Nem hajolnak le az “apróért”.
A történet amúgy egy 40 éves egyedülálló anyáról szól, aki összejön egy fiúbanda fiatal énekesével. Nyilván a románc a korkülönbség miatt sem olyan egyszerű, erre még a bulvársajtó is ugrik.
A poszter alatt előzetes.
Jön a polgárháború
Alex Garland felrobbantja Amerikát.
The Wild Robot-előzetes: milyen csodás a világ?
Durva, hogy míg a Pixar elhullott szinte, addig a Dreamworks mennyire magára talált. Na jó, Kung-Fu Panda folytatást is hoznak, de mellé jön ez a valami, ami csodásnak néz ki. Egyértelműen a Last Wish vonalát követi kinézetileg, és bár remélem nem ez lesz az animált filmek új uniformizált iránya, de egyelőre még jó nézni.
Egy a vadonba kerülő robot kénytelen alkalmazkodni a zord körülményekhez.
A poszter alatt előzetes.
Hatalmas a Godzilla x Kong: The New Empire?
Mondjuk utoljára a Dune 2 előtt láttam az előzetesét, szóval ha vártam is volna, még hátrább kerülne mostanában. Pedig ez a poszter a maga módján tetszik.
The Count of Monte-Cristo-előzetes
Újabb feldolgozása a Monte Cristo történetnek, ezúttal franciáktól. Az ártatlanul börtönbe vetett férfi bosszút áll. Nagyon röviden, de hát mindenki olvasta, nem? Mondjuk jó rég…
A poszter alatti előzetes angol feliratos azért. “Discover the legend.”
A Prey posztere se semmi
Ha már az előzetesben nincsenek a színészek és az állatok sosem egy képen, akkor ezt kell tükrözni a poszternek is, nem?
Shirley-előzetes
Shirley Chisholm 1972-es politikai kampányának igaz története, aki az első fekete képviselő volt a kongresszusban odakinn.
Vagyis a hivatalos sztori: Shirley Chisholm úttörőként indul az 1972-es demokrata elnökjelöltségért, miután ő lett az első fekete nő, akit beválasztottak a kongresszusba.
Itt a trailer.
Nekünk pont ez a változat kimarad
De itt a DUNC.