Best WordPress Hosting
 

Szkárosi Endre végső búcsúztatása

Április 12-én 14 óra 30-kor, Budapesten a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút Szkárosi Endre József Attila-díjas költőtől, intermediális művésztől, művészeti írótól, performertől, műfordítótól, egyetemi tanártól – tudtatta a Szépírók Társasága szerdán Facebook-oldalán.

A művészt életének 69. évében érte a halál. Szkárosi Endre 1952-ben született Budapesten, 1971-72-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) állam- és jogtudományi karára járt, majd 1977-ben a bölcsészettudományi kar magyar-olasz szakán diplomázott.

Dolgozott a Mozgó Világ szerkesztőjeként majd a Lapkiadó munkatársa volt. Olasz irodalmat tanított a szegedi József Attila Tudományegyetem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, később egyetemi tanár, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori tanácsának külsős tagja lett.

Elhunyt Szkárosi Endre költő, intermediális művész, performer

Szkárosi Endre 1952-ben született Budapesten, 1971–72-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karára járt, majd 1977-ben a Bölcsészettudományi Kar magyar–olasz szakán kapott diplomát.

A Mozgó Világ szerkesztőjeként dolgozott 1978-től, 1983–88-ban a Lapkiadó munkatársa volt. A szegedi József Attila Tudományegyetem olasz tanszékén 1984-től, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1994-től olasz irodalmat tanított, 2012-től egyetemi tanár, 2013-tól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori tanácsának külsős tagja lett.

Az 1970-es évek végétől hangköltészettel és totális koncertszínházzal is foglalkozott, 1984-ben megalapította a Szkárosi and Konnektor művészeti koncertszínházat.