Best WordPress Hosting
 

A Toldy Ferenc Gimnáziumban tartották a Blokád díszbemutatóját

 Az alkotást, amelynek központi alakja Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök, csütörtöktől játsszák a mozik. „Nagy pillanat ez a mai, mert több mint 30 évvel a sorsfordító eseményeket követően elkészült az első mozifilm, a Blokád, Magyarország első szabadon választott miniszterelnökéről, Antall Józsefről” – mondta Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a díszbemutatón.

Kiemelte: a rendszerváltás a mai Magyarország kiindulópontja volt. Mint mondta, többen személyes résztvevői is voltak az eseményeknek, átérezték, hogy történelmi pillanatok részesei lehettek, amelyet mindenáron és hitelesen kell dokumentálniuk az utókor számára.

Hangsúlyozta: a jövő szempontjából is nagy jelentősége van annak, hogy megismertessék a rendszerváltást és Antall József kiemelkedő személyiségét a következő generációkkal. „A fiataloknak is ismerniük kell a magyar demokrácia eredetét, első nagy válságát és annak megoldását, a hozzá kapcsolódó történésekkel, tényekkel együtt” – mondta.

„Ízlésem is van, nem csupán érdekeim” – Térey János Szükséges fölösleg cím interjúkötetéről

Halála után, 2019-ben publikálta a Jelenkor a Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba című posztumusz verseskönyvét, majd 2020-ban a Boldogh-ház, Kétmalom utca című önéletírást. Az a különös helyzet állt elő, hogy rendszeresek új könyveinek sajtóeseményei, ősbemutatói. A Lót – Szodomában kövérebb a fű című darabját Kovalik Balázs vitte színre az Örkény Színházban, a Katonában bemutatott Káli holtakat Dömötör András rendezte, és Térey születésnapja alkalmából, a debreceni Térey Könyvünnep keretén belül a Csokonai Színház készített az Epifánia királynő című drámájából felolvasó-színházi előadást.

Felfoghatatlanul nagy volt a munkabírása, a puszta tömegével is tisztelet parancsol az életmű, amely már életében is klasszikussá avatta.

Tehát nem a halála után kezdődött a kultusz építése, ahogy azt egy kommentben olvashattuk a legnépszerűbb közösségi oldalon, nem, már az első, 1993-ban adott interjúja első kérdésével: „Két köteteddel a korodhoz képest rendkívül sikeres költőnek számítasz. Miért fogtál most regényírásba?”

„Amikor összejön egy jó csapat, nagy öröm a filmkészítés” – Beszélgetés Halász Judittal és Rózsa Jánossal

Rózsa János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, érdemes művész, és Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, énekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja voltak a 22. Filmtettfeszt vendégei. A Magyar mesterművek szekció keretében október 6-án vetítették a Rózsa János által rendezett Pókfocit, amelynek egyik szereplője Halász Judit volt, s szintén aznap láthatta a közönség Szabó István Szerelmesfilm című alkotását, amelyben az egyik főszerepet Halász Judit alakította. Velük beszélgettünk a fesztivál második napján.

Az olvasás forradalma megelőzte a könyv forradalmát – ilyen volt az út a tekercsektől a képernyőig

Nagyszabású könyv jelent meg nemrég magyarul is Papirusz címmel a könyvek történetéről. Irene Vallejo többszörösen díjnyertes műve barangolásra hív a szavakat téren és időn átmentő lenyűgöző találmány, a könyv világába. Bemutatja, hogyan készített könyvet az ember füstből, kőből, agyagból, nádból, selyemből, bőrből és fából, míg végül eljutott e-könyvolvasójáig. Ehhez kapcsolódóan összegyűjtöttünk még néhány alapművet az olvasás és a könyv történetéről.

Shehan Karunatilaka 24 milliót kapott a Booker-díj mellé

A Srí Lanka-i Shehan Karunatilaka szatirikus regénye nyerte a rangos brit irodalmi elismerést, a Booker-díjat – számolt be róla kedden a BBC hírportálja.

A gyilkos Srí Lanka-i polgárháború idején játszódó The Seven Moons of Maali Almeida (Maali Almeida hét holdja) természetfeletti történet: egy fotósról szól, aki arra ébred egy nap, hogy meghalt, de van egy hete, hogy megkérje barátait, keressék meg a fotóit és leplezzék le a háború brutalitását.

A díjat Kamilla, III. Károly brit uralkodó felesége adta át a hétfő esti ceremónián.

Matt Reeves-re bíznák a DC sötét szeletét?

A THR szerint Matt Reeves a The Batman folytatása és a Pingvinre koncentráló sorozat producerkedése mellett írókkal és rendezőkkel találkozik, hogy miképp lehetne bővíteni a Batmanhez köthető karakterekkel a franchiset. A pletykák szerint ezek a gonoszok kerültek szóba: Scarecrow, Clayface, Professor Pyg. Részemről Scarecrow nem kell, de a többit akár meg is nézném.