via kultura.hu => eredeti post link
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szegény juhászfiú, akit olyan sokat bántott az apukája, hogy dadogni kezdett. Aztán addig-addig dadogott, míg egyszer csak találkozott a csodatevő cigánylegényekkel, akik elvitték őt reppelni a pesti tehetségkutatóba, és akkor végre el tudta reppelni érthetően, hogy milyen sokat bántotta őt az apukája.
Körülbelül így lehetne összefoglalni a Larry című filmdráma tartalmát. Bernáth Szilárd rendező első, egész estés mozija lehetett volna az első magyar rap-film is. Vagy posztmodern gettóballada szerencsétlen, de szerethető karakterekkel és vicces dumákkal, mint a kultikus La Haine. Vagy szívmelengető tragikomédia, mint Kusturicától a Macskajaj, vagy a Cigányok ideje. Vagy éles, de értő, és szeretettel-kedéllyel szemlélődő kortárs portré a romákról, mint a Gadjo Dilo.
Miért és hogyan nem sikerül beváltania a máskülönben jó kritikai visszhangot kapó Larrynek a hozzá fűzött reményeket?