via kultura.hu => eredeti post link
Az est műsorában a haza, a szerelem és az elmúlás témái feszítik egymást a magány köntösében. Az egyes alkotások a magány formáit változatosan járják körbe, megelevenítve különböző korszakok személyiségeinek magányfogalmait. A versek súlyos mondanivalóját az egykor a szalonban nyugodttá simuló hangok, Chopin művei határolják.
A „párizsi szalon” a társadalmi és művészi elit összeolvadásának helyszíneként jelentősen formálta a 19. században alkotott művek formáját és tartalmát. Ugyancsak hatással volt az előadás és a befogadás gyakorlatára. A romantikát jellemző elemek, így a szimbolizmus, vagy az érzelmektől fűtött szenvedés és a magány kifejezés alkalmas hordozói a század Nyugat-Európájának. Ennek a korszaknak, amely teret adott a koncerttermekből ma jól ismert klasszikus zenei kánon javának megalkotásához, egyik „titka” talán pont az, hogy − a naturalisztikus elemeket olykor háttérben tartva, olykor pedig előtérbe helyezve − az emberről, a lélekről és az emberi lét határainak elviselhetetlenségéről tudott szólni.
Az est fellépői, Balog Alexandra és Vecsei H. Miklós hűek a szalonkultúrához, amelynek közvetlensége segített felszámolni a határt előadás és befogadás között. (Más kérdés, hogy az arisztokratikus kisajátítás terepeként is funkcionált.) A két művész munkásságában meghatározó, hogy kifejezetten fontos számukra annak a közegnek a megteremtése, amely által az alkotások a közönség soraihoz valóságukban érhetnek el. Vecsei H. Miklós színészként egyik szerepből bújik a másikba, miközben nevéhez kötődik a sikeres Poket zsebkönyvek és a sorozatban megjelenő művek reklámozása is. A fellépések mellett Alexandra életében is meghatározó a szervezés. A könyvkiadás, a beszélgetések, a fesztiválok és a mesterkurzusok törvényszerűen zökkenthetik ki az előadókat abból a mélységből, amelyet tőlük a színpadi létezés és az arra való felkészülés követel.