Best WordPress Hosting
 

Angyalokkal a válság ellen: tízéves a Magyar Hüperión

via kultura.hu => eredeti post link

A Magyar Hüperión tavasszal jelentette meg 27. számát. Ez adta a beszélgetés apropóját, amit a főszerkesztő, Horváth Róbert indított el azzal, hogy a folyóirat kettős küldetését magyarázta. A „magyar” előtag jelzi, hogy a készítők kiemelt figyelemmel fordulnak a magyarság sorsa felé, egyik fő feladatuknak a nemzettudat felébresztését, ápolását, elmélyítését tekintik. A „hüperión” utótag pedig (ami szó szerint „túlnanit” jelent), az „eget”, a szellemi témákat, a vallásos-metafizikai irányultságot hivatott képviselni. A lap voltaképp olyasfajta nemzettudatot helyez figyelme középpontjába, amely szorosan kapcsolódik az égi eredettudathoz, az isteni igazságokhoz, erejét, életét, termékenységét, megújulásait abból meríti.

Éppen ebből kifolyólag meglehetősen tág a Magyar Hüperión érdeklődési területe. Teológiai, vallástudományi, filozófiai munkáknak éppúgy teret enged, mint gazdasági, politikai, irodalmi vagy történelmi cikkeknek. És akkor még az egyedi versválogatásokról vagy a mindig izgalmas, igazi csemegéket felvonultató kulturális rovatról nem is beszéltünk. Emiatt nem egyszerű egy-egy számot egyetlen alaptémára felfűzni vagy megláttatni az olvasóval a különféle írások közti összefüggéseket. Ezért is tartja Horváth Róbert fontosnak, hogy minden szám szerkesztői előszóval, afféle iránytű felmutatásával kezdődjön, mely által az olvasó betekintést nyerhet a szerkesztési elvekbe és szempontokba.

Ebben a számban ez a közös, és ezúttal nem is annyira rejtett szál az angyalok témája volt.