Best WordPress Hosting
 

Az ész bizonyosságától a szívvel való látásig – 360 éve hunyt el Blaise Pascal

via kultura.hu => eredeti post link

1623. június 19-én született Clermont-Ferrand városában, édesanyját kisgyermek korában elvesztette. Beteges gyermek volt, egyszer már az életéről is lemondtak, de ő annál nagyobb szellemi képességekről tett tanúságot. Jómódú adóbérlő apja, aki amatőr matematikus is volt, személyesen felügyelte neveltetését, és kezdetben minden matematikai tárgyú könyvtől eltiltotta, hogy inkább latint és görögöt tanuljon. A legenda szerint Pascal mégis magától felfedezte Euklidész legfontosabb teorémáit, mire atyja beadta derekát és hagyta, hogy kedvenc tudományával foglalkozhasson.

1631-ben Párizsba költöztek, majd az ifjú Pascal rendszeresen részt vett olyan összejöveteleken, ahol korának neves tudósaival, művészeivel és egyházi vezetőivel találkozhatott. Tizenhét évesen értekezést publikált a mértani kúpokról, amelyről Descartes el sem hitte, hogy a művet egy kamasz fiú írta, Pascal ezért élete végéig ellenérzéssel viseltetett tudós vetélytársa iránt. Egy évvel később,

hogy megkönnyítse apja munkáját, fogaskerekekkel működő számológépet (pascalin) készített, amely képes volt összeadásra és kivonásra.