via film.elte.hu => eredeti post link
Hangulatkeltők témakörben publikáció benyújtására
Túlzás nélkül mondhatjuk, a szocializmus idején – legfőképp a Kádár-korszakban – a film vált a magyar művészet zászlóshajójává. Azt, amit korábban a költők és regényírók szavakkal mondtak el, immáron mozgóképekkel illusztrálták a rendezők. A napjainkra háttérbe szorult ún. sors- és közérzetfilmek élénken, a korabeli szólásszabadság határait feszegetve reagáltak a rohamtempóban átalakuló magyar társadalom problémáira. Ezért a hatalom kiemelt figyelemmel követte a hazai filmvilág eseményeit.
Hasonló légkör uralkodott az 1949-ben államosított magyar színházakban is. Végig a kettős beszédmód és a tudatos mimikri jellemezte a Kádár-kori színtársulatok többségét, míg az 1970-es évektől lassacskán a direktebb üzeneteket megfogalmazó alternatív színházi csoportok is megjelentek. Ezért a magyar állambiztonság ügynökökkel, bomlasztással és megfigyeléssel igyekezte kordában tartani, illetve a saját érdekei mentén befolyásolni a bizonytalan elköteleződésű rendezőket és színészeket. Az ekkor kialakult a kapcsolatok még napjainkban is heves közéleti vitákat gerjesztenek.