via konyvutca.hu => eredeti post link
Debreczeny Zoltán képeivel Kapolcson találkoztam először, jó néhány évvel ezelőtt. Minden évben megcsodáltam őket. Legelőször élénk, ragyogó színei ragadják meg a szemet, majd mozgalmas, vidám, kedves jelenetei tartanak fogva, mert ezekre az élettel teli képekre nem elég egy pillantás, ezekbe bele lehet feledkezni, ha sokáig nézzük, mi is ott érezzük magunkat a vásznon, egy-egy szépséges és mókás kép helyszínén, a kép szereplői között. Amely szereplők megragadják a figyelmünket és valamiért ismerni akarjuk az életüket, a gondolataikat. Ha ehhez a művész úr egy történetet is elmesél esetleg a kép keletkezéséről, megszületéséről, akkor még egy bónusz fantasztikus élményben is részünk lesz.
Erre az élményre én jó néhány évet vártam, ugyanis vagy mindig beszélgetett valaki a képek alkotójával, aki szívesen mesél a képeiről, vagy egyszerűen csak nem volt meg a bátorságom hozzá, hogy megszólítsam. Idén azonban megtört a jég, nagyon kellemes fél órát beszélgettem a buszmegállóban kiállított képei között Debreczeny Zoltánnal, ahol megbeszéltük, hogy ezt a beszélgetést még folytatjuk, amit lentebb olvashattok.
Lehóczki Laura és Debreczeny Zoltán