Best WordPress Hosting
 

Könyvkritika: Delia Owens – Ahol a folyami rákok énekelnek

via sorok-kozott.hu => eredeti post link

Az utóbbi évek egyik legnagyobb sikerkönyve volt itthon is az Ahol a folyami rákok énekelnek. Évek óta nézegetem, de bevallom, nekem is a filmes adaptáció közeledte adta meg a végső elhatározást, hogy el is akarjam olvasni. És gyerekek! Hát ez a könyv tényleg olyan csodálatos, mint amilyen jó a híre. Még nem késő elolvasni. Még nem késő beszerezni. Mert ezt a könyvet igazán kár lenne kihagyni!

* Elolvasnád? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *

A történet főszereplője Kya, aki a lápon él egy kis házban a családjával a ’60-as évek elején. Az édesapja súlyosan bántalmazza a családot, így először Kya anyukája, majd sorban az összes testvére lelép, hat évesen pedig a kislány arra eszmél, hogy teljesen egyedül él a lápi házikóban, és saját magát kell eltartania. A több évet felölető történet Kya túlélésének és felnövésének a története, később szerelembe is esik, ami nem sül el jól, ráadásul azzal vádolják meg felnőttként, hogy ő ölte meg Chase-t, a város legnépszerűbb srácát, akivel amúgy járt is.