via konyvutca.hu => eredeti post link
Évek óta jártunk már a lakóhelyünk és Sopron útvonalon autóval, amikor a homlokomra csaptam és megkérdeztem magunktól, hogy miért nem sétáltunk még végig a nagycenki Hársfasoron. A Széchenyi kastély parkjában már többször is jártunk, bár a kastélyban még nem, és mindig gyönyörködve néztem a kastéllyal szembeni hársfasort, a sétálgató, kutyát sétáltató embereket, akik valahová tartottak. Fogalmam sem volt, hogy hová vezet a hársfasor, míg el nem indultunk és el nem olvastam a tájékoztató táblát.
Végül egy decemberi napot választottunk erre a szép sétára, amikor a hársfasor ősöreg fái lecsupaszodva, lombkoronájuk nélkül mutatták meg magukat, amire első pillantásra azt mondtam, hogy de kár, hogy nem teljes pompájukban, zöld lombos állapotukban látjuk ezeket a méltóságos fákat.
De ahogy sétáltunk közöttük, már nagyon örültem, hogy télen jöttünk először, mert az nem kérdés, hogy tavasszal és nyáron, de még ősszel is végig fogunk itt sétálni. Viszont most láttuk ezeken az öreg fákon a ráncaikat, a göcsörtjeiket, láttuk a korukat, amit nem tudtak elleplezni mutatós ruhájukkal. Nagyon méltóságosak, tiszteletet parancsolóak voltak, ahogyan álltak és figyeltek bennünket.