via kultura.hu => eredeti post link
„Azt hiszem, van egy közismert anekdota, mely szerint egy ifjú író, felhívandó magára az igencsak megcsömörlött szerkesztők figyelmét, elhatározta, hogy művét hatásosan és eredetien kezdi, és a következő mondattal indít: – A fenébe! – kiáltott fel a hercegnő. Meglehetősen furcsa, de az én történetem pontosan ilyen stílusban kezdődik.” Ezek a Gyilkosság a golfpályán [1] kezdősorai. Majd hosszú leírás következik Hastings kapitány tollából arról, hogy a szemben ülő piros kalapos, káromkodó nővel ellentétben hogyan képzel el egy igazi nőt. Mai szemmel nézve persze megmosolyogtató, sőt a női egyenjogúság felől nézve arcpirító a konzervatív összegzés, mégis jól szemlélteti azt a nyomokban viktoriánus elvekkel átszőtt miliőt, ami Agatha Christie történeteinek sajátja.
A társalgások – mai szemmel nézve – körülményessége sokaknak talán időpazarlásnak tűnik, számomra azonban rendkívül szórakoztató, és szimpatikus, hogy bizonyos köröket le kell futni, mielőtt a tárgyra térnénk. (Ki kellene próbálni ismerősökkel való beszélgetésekben, bizonyára azt hinnék, megbolondultam, olyan idegen ez a mai, lényegre törő kommunikációnktól. Mert nem szimpla csacsogásról, mellébeszélésről van szó, inkább hagyományos struktúrák szerint épülő dialógusokról, amikben a szereplők néha visszakérdeznek, hogy megerősítsék a már elhangzottakat vagy azok elismétlésével adjanak neki nyomatékot.)
Christie lakkcipős, peckes bajuszú, minden körülmények közt elegáns belga nyomozóját mindenki ismeri, a kis szürke agysejtek segedelmével megoldott rejtélyek pedig a legnépszerűbb kötetek közé tartoznak. (A New York Times néhány évvel ezelőtt kétmilliárdra becsülte a világszerte eladott Agatha Christie-kötetek számát.) Bár David Suchet karaktere némiképp a saját képére formálta Poirot-t, a regényben – első felbukkanásakor – egészen pontos jellemzést olvashatunk róla: „Nem lehetett magasabb százhatvan centinél, de nagyon méltóságteljesen viselkedett. Tökéletes tojásfejét kissé mindig félrebillentette. Bajusza tömött, nagyon katonás, öltözékének makulátlansága szinte hihetetlen; egy porszem bizonyára nagyobb fájdalmat okozott volna neki, mint egy revolvergolyó.” [2]