via kultura.hu => eredeti post link
Olyan gyermekkorod volt, amilyen csak keveseknek: tíz testvér között, nehéz körülmények közt cseperedtél. Hogyan élted meg azt az időszakot?
Félöntudatlanul és „többszörös tudatban”. Ami az utóbbit illeti: eszmélésemtől kezdve többé-kevésbé világos volt számomra, hogy nemcsak a saját fejemmel gondolkodom, hanem a körülöttem lévő kilenc testvér fejével is. Ezalatt inkább érzéseket és egy vágyvilágot kell érteni, mintsem tiszta gondolatmeneteket. A „kilencszemélyű lény” sokszor és sok formában volt velem; hol problémaként, hol öröm forrásaként. Problémaként azért, mert a hatvanas évek Magyarországán a szüleink igen keserves körülmények között neveltek minket. Szinte folyamatosan anyagi gondokkal küszködtünk, amire szerettem volna valamilyen megoldást találni.
.Mi, kisebbek egyébként szerencsések voltunk: az idősebb testvéreink sok mindent megadtak nekünk, amit a szüleink nem tudtak. Ha valaki örült, te is örültél, átragadt ránk a megmagyarázhatatlan, indokolatlan jókedv; jókedv attól, hogy élünk, létezünk. Ezzel megérkeztünk a félöntudatlanság kérdéséhez is, hisz aki ideje nagy részében egyszerre legalább kilenc-tíz személy fejével gondolkodik, kilenc-tíz érzésvilág köti le, az nincs teljesen magánál. Sokszor nem is voltam. Akkor viszont magamnál voltam, amikor a fiútestvéreimmel fociztunk. A szabadidőnkben állandóan rúgtuk a labdát, számunkra ez volt a szabadság.