via kultura.hu => eredeti post link
Beszédes neved van, és ráadásul tényleg mosolygós lány vagy.
Amikor elkezdtem az egyetemet, többen mondták, hogy ezzel a névvel jól fogok járni a pályán, de nem értettem, mire gondolnak. Annak örülök, hogy különlegesnek találják. Szeretem a nevemet. A családom szabolcsi származású. Anyukám az egyetemi tanulmányai miatt Pécsre költözött az apukámmal, így mi a nővéremmel már ott születtünk. Szabad és boldog gyerekkorom volt, annak ellenére, hogy a szüleim hamar elváltak. A nővéremen kívül, aki Koppenhágában tanult divattervezést, nem volt művész a családban.
Anyukám arra nevelt, hogy mindig mondjam el a véleményemet, ezért – bár furán hangozhat – már gyerekként is felnőttnek érezhettem magamat. Érdekelte a szüleimet, hogy miről mit gondolok, én pedig a mai napig azt képviselem, hogy normális keretek között jogom van elmondani az őszinte véleményemet. Azt vallom, hogy hallgassuk és értsük meg egymást. Egyre többször érzem, hogy nem tudunk értő figyelemmel egymás felé fordulni, ezt nehezen viselem a túlzott igazságérzetem és hirtelen haragú természetem miatt.