via kultura.hu => eredeti post link
Amikor a legújabb szerzőket felfedezni vágyó olvasó belép a könyvesboltba, és a kínálatra tekint, elsőként a kötetek borítólapját veszi szemügyre a polcokon. Feltehetően hamar a szemébe ötlik Izer Janka könyve, és ez nem véletlen. A novelláskötet borítója ugyanis talányos, elgondolkodtató, szinte kirí a sok egyéb könyv közül.
Már mielőtt belelapoznánk, átfutnánk a tartalomjegyzéket, megragadja a figyelmünket az élénk színű, kissé ijesztő kép, Szentes Zágon munkája. Női portré látható a címlapon, illetve portrénak esetleg mégsem nevezhető, amit látunk. Vastag szőrmegallérba burkolózott hölgy néz ránk, azaz dehogyis néz, hiszen a szokatlan formájú fejfedő alatt műanyag álarc vehető ki, ami a szemeket is eltakarja. Ezen a maskarán a festett ajkak fölött halványkék maszk fokozza a bizonytalanságunkat, s ha még ez sem volna elég, az elfedett szemek alatt a pofacsont ívét követő, hosszú, aranyszínben csillogó tüskék meredeznek. Céljuk nem lehet más, mint hogy távol tartsák, elriasszák a tolakodón közel hajolni vágyó pernahajdereket.
Hogy ki bújik meg az álca és a dúsan hullámzó prémgallér mögött, ennek találgatása kis túlzással legalább annyi időt vesz igénybe, mint magának a karcsú kötetnek a végigolvasása. Hiszen a tizenöt, javarészt ötoldalnyi terjedelmű elbeszélések többnyire sodró lendületű, lebilincselő tartalmú kisprózák, tehát nem igényelnek erős odafigyelést, megfeszített koncentrációt a befogadótól.