via kultura.hu => eredeti post link
Az 1840-es években New Yorkban már négy színház repertoárján szerepeltek operák, majd 1854-ben megnyitotta kapuit a négyezer néző befogadására alkalmas Zeneakadémia, ahol már csak zenedrámákat adtak elő. Az operaszerető előkelő New York-i családok 1880 áprilisában társaságot alapítottak, hogy saját bejáratú operaházat és társulatot hozzanak létre. A Morgan, a Roosevelt, az Astor és a Vanderbilt család nem kímélte pénztárcáját, így épülhetett meg 1883-ra az Old Metként emlegetett, 3625 ülőhellyel és 224 állóhellyel rendelkező operaház a Nyugati 39. utca és a Broadway sarkán. Az október 22-i nyitóelőadásra egy igazi világhírességet, Christina Nilsson svéd szopránt sikerült megnyerniük, az első évad azonban csúfos anyagi veszteséggel zárult. Az egész háztömböt elfoglaló jellegtelen, inkább gyárnak kinéző épület 1892-ben leégett, emiatt a szezont félbe kellett szakítani. A következő évadot már az újjáépített operaházban kezdeték.
Kezdetben a darabokat olaszul, majd németül énekelték, csak később vált megszokottá, hogy minden operát eredeti nyelven adnak elő. Az érdeklődést a világ leghíresebb művészeinek szerepeltetésével fenntartó Metropolitan aranykora a 19. század utolsó évtizedében kezdődött. 1903-ban aztán megérkezett a legnagyobb csillag, a tenorkirály Enrico Caruso, aki majd negyedszázadon át „uralkodott” New Yorkban. A Metropolitanben még az is előfordulhatott, hogy egyik este Arturo Toscanini, a következő nap pedig Gustav Mahler vezényelte a zenekart.
Az osztrák születésű brit impresszárió, Rudolf Bing igazgatói székbe kerülésével 1950-től modernizálták az opera működését, az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál alapítója és első igazgatója egészen 1972-ig állt az intézmény élén. Az üzleti jellegű döntések mellett Sir Rudolf hozta el New Yorknak Maria Callast, Renata Tebaldit, Joan Sutherlandet, Mario del Monacót vagy éppen Montserrat Caballét. A pulpituson olyan karmesterek álltak, mint Dimitri Mitropoulos, Reiner Frigyes (aki 1949–1953 között az intézmény vezető karmestereként működött) és Herbert von Karajan. A politikai korlátokon felülemelkedve 1955-ben lépett színpadra az első afroamerikai énekesnő, Marian Anderson; őt idővel Leontyne Price követte.