Best WordPress Hosting
 

Illyés Gyula és Kozmutza Flóra síremléke mellett állva

via librarius.hu => eredeti post link

Illyés Gyula halálának 40. évfordulója és a költő, író, valamint felesége, Kozmutza Flóra 2002 óta védett síremlékének felújítása alkalmából tartott megemlékezést pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) .

Feladatunk és megkerülhetetlen kötelességünk helyre tenni a múltat és megismertetni magyarságunk értékeit a jelen, valamint a jövő generációkkal – jelentette ki köszöntőjében Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója a megemlékezésen. Ennek a múltnak és közös nemzeti kincsnek része Illyés Gyula és felesége, múzsája Kozmutza Flóra is, aki gyógypedagógusként maradandót hozott létre.

A NÖRI fontosnak tartja a védett sírokban nyugvók leszármazott családtagjaival való folyamatosan kapcsolattartást. Móczár Gábor szerint az ország mintegy 700 helyszínen található 6200 védett sír méltó gondozása, nélkülük nem volna lehetséges. Móczár Gábor beszédében megköszönte az MMA-nak a sírhely felújításában és a szervezésben nyújtott támogatását.