via kultura.hu => eredeti post link
A 2006-ban a Felkavar a széllel, tíz évvel később pedig az Én, Daniel Blake című filmmel Arany Pálmát nyert brit rendezőnek péntek este bemutatott The Old Oak (Az öreg tölgy) című drámája 2016-ban egy észak-angliai egykori bányavárosban játszódik, ahol a munkások egy része nem nézi jó szemmel, amikor szíriai menekülteket telepítenek be hozzájuk.
Ken Loach filmje arra a problémára keresi a választ, hogy az elzárt helyen, szegénységben élők hogyan tudnak befogadni náluk is bizonytalanabb helyzetből érkező idegeneket, illetve azok hogyan tudják elfogadtatni magukat a helyiekkel.
„Ez a film a reményről szól. A harcot folytatni kell, és győzni fogunk” – mondta a világpremier végén ökölbe szorított kézzel a 86 éves filmrendező, akit öt percen át állva ünnepelt a fesztiválközönség.