via filmbuzi.hu => eredeti post link
Nehéz helyzetből indult David Fincher új filmje a Netflixen, hiszen ha nem ez a rendezői név lenne rajta, akkor sokkal kevesebben indították volna el, de így meg viszont a Fight Club, a Zodiac, vagy a Social Network lebeghetett a nézők szeme előtt – mindeközben Fincher csak talán csak egy zsánerrel játszó egyszerű darabot akart az asztalra tenni, ami még az alkotói karrierjére is reflektál “vele” a főszerepben.
A történet röviden egy bérgyilkosról szól, aki jól keres, mindig felkészül, nem hibázik, vagy ha mégis, akkor is tartja magát a tervhez, legyen az A, B, C, D, amit erre az esetre készített. Végrehajt, nem érdekli kinek és miért, csak jöjjön a pénz, az érzései ambivalensek. Nyilván a film elején egy hibával indítunk, aminek következményei a magánéletébe csapódnak le, amit nem tűr, és visszavág egy hagyományos bosszúfilmes szerkezetben, de Fincheri hidegséggel…, vagyis precizitással, hogy a végére megtalálja a lelkiismeretét.
Az egész ilyen kontrasztos felépítésű, mivel a fejében mondogatja a “Tartsd magad a tervhez! Készülj fel, ne improvizálj! Ne bízz senkiben! Soha ne add fel az előnyödet! Csak azt a csatát vívd meg, amiért megfizetnek! Zárd ki az empátiát! Az empátia gyengeség. A gyengeség sebezhetővé tesz.” Viszont a cselekedeteivel ennek teljesen ellentmond, hiszen bíz emberekben, empátiával cselekszik, sebezhető. A tényleges jelleme más, mint az a rendíthetetlen gyilkos, akit felépített magában, és ezt a két világot kell összepasszintania, vagy épp felszámolnia az egyiket.