Best WordPress Hosting
 

„Tudományos kulcsokat adunk át népszerű stílusban Topolyától Párizsig”

via kultura.hu => eredeti post link

Az elindulás óta nagy utat bejáró programsorozatról Harmath Artemisszel, a PKÜ-IGYIC szakmai igazgatójával beszélgettünk.

Az IGYIC indulásával egyidős a Vadlazac program. Milyen szándék, illetve elvárás hívta létre?

Az IGYIC-ben az egyik legerősebb elköteleződésünk és egyben kihívásunk az, hogy a jó kortárs irodalmat, azon belül is a minőségi gyerekkönyveket eljuttassuk az olvasókhoz. A másik fontos feladatunk, amely szintén egy hiányra adott válasz, hogy összekössük a gyerekirodalmi tér különböző szereplőit, hogy egymás tapasztalataiból tudjanak épülni. Szeretnénk élővé tenni az anyagot, amivel foglalkozunk, amit közvetítünk, mert például, ha a főiskolai hallgatókhoz élményszerűen, színesen, frissen visszük el a gyerekirodalmat, tehát úgy, hogy nekik maguknak legyen közük hozzá, akkor bízhatunk benne, hogy ők ezt hasonlóan lelkes módon fogják továbbadni.