via kultura.hu => eredeti post link
Ha van a magyar filmtörténetben olyan alkotás, amely a fényképeket a színészekkel egyenrangú szereplővé emeli, az Makk Károly Macskajáték című filmje. A két nővérről és közös emlékeikről szóló történetet a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra is jelölték 1975-ben. A Macskajátékban a fotók nyomán kezdenek emlékezni a szereplők, de más esetekben a fényképek közvetlen inspirációt jelentenek a filmeknek.
A magyar filmek között több olyat találunk, amely konkrét fotóból indult ki, ezek közül talán a leghíresebb Iványi Marcell Szél című rövidfilmje. A fotográfusok élete szintén izgalmas téma, amely a fotózás filozófiájára, a valóság megörökíthetőségének ellentmondásaira irányítja a figyelmet. Ezek esszenciája a hazai filmtörténet megkerülhetetlen fotós témájú fikciós dokumentumfilmje, Zolnay Pál Fotográfiája. A fényképészek élete azonban szórakoztató műfaji filmek alapja is lehet. Az emigrációja után Hollywoodban nagy karriert befutó komikus, Szőke Szakáll a két világháború között több vígjátékban, így az Ellopott szerdában és a Barátságos arcot kérek! című filmekben is fotográfust játszott, aki szépséges, de behemót fakamerájával fura kalandokba keveredett. Legutóbb egy nálunk viszonylag ritkán felbukkanó zsáner, Bergendy Péter Post Mortem című horrorja állított vándorfotográfust a történet középpontjába, aki a vidéket járva bizarr, de egykor valóban létező szolgáltatást kínál: elkészíti az elhunytak utolsó fényképét, mintha csak élnének, az otthonukban, családjuk körében.
Az összeállítás a Magyar Kultúra magazin 2023/4. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy havonta, első kézből olvashassa!