Nap: 2024. január 27.
The Village Doc Festival
A fesztivál nemzetközi, bármiféle professzionális vagy életkorra vonatkozó megkötés nélkül. A nevezés díjtalan.
A versenyre 120 percnél rövidebb dokumentumfilmmel lehet nevezni. Minden formátum és technológiai megoldás megengedett […]
Film Festival Internazionale di Milano (MIFF)
Hogyan lehet minősíteni egy közönség és filmek nélküli filmfesztivált, amiről senki sem hallott, amin egyetlen egy mellékesemény van, és amitől a beígért jelenlétek ellenére a megh […]
Mi az a fura gyűrű, amit néha a Hold körül látni?
Neked is feltűnt már az a látványos fénygyűrű, ami néha a Hold körül jelenik meg? Most megtudhatod, mi okozza.
Élő halottak voltak azok is, akik még lélegeztek – hogyan lehet túlélni három koncentrációs tábort?
A fiatal holland Wim Aloserijt 1943-ban felkapta a történelem forgószele, és a poklok poklába repítette. Holland és németországi koncentrációs táborokat is megjárva látta, hogy semmi biztosíték nem volt arra, hogy aki emberként ment bele ebbe a történelmi darálóba, az emberként is jön ki belőle. Ő elképesztő erővel ragaszkodott nemcsak ahhoz, hogy túlélje a borzalmakat, hanem ahhoz is, hogy közben ember maradjon. A történetét évtizedekkel később tudta csak elmesélni. De elmesélte.
Zuhanyzás közben észlelhető a demencia egyik korai tünete
A demencia korai figyelmeztető jele a fürdőszobában tapasztalható meg, és a korai felismerés sokat segíthet a kezelhetőség szempontjából.
Mától a Netflixen: Ez az új orvosi dráma sorozat lehet a következő koreai siker
Az izgalmas új orvosi dráma, a Gyógyír szívfájdalomra mától elérhető.
A dél-koreai romantikus vígjáték/orvosi drámát, Baek Sun Woo írta és Oh Hyun Jong rendezte. A sorozat egyúttal Park Shin Hye és Park Hyung Sik színészek újabb közös produkcióját is jelenti, akik korábban együtt szerepeltek a népszerű K-drámában, a The Heirs-ben.
Két hivatalos szinopszis is ismerteti a történetetet. Az első szi…
„A szereplőket be kell dobni a mély vízbe, és kiderül, tudnak-e úszni” – Interjú M. Kácsor Zoltán meseíróval – Interjú M. Kácsor Zoltán meseíróval
Rilex, a legbékésebb tirex és Leiszút Feliszút, a selypítős sárkány megteremtőjével írásról, ihletről, mesekönyvekről és a terveiről beszélgettünk.
Újdonságok a Netflixen: 6 premierfilm és sorozat, amit a jövő héten nézhetsz (január 29-február 4)
Ha egy pillanatra is elgondolkodtatok azon, vajon mennyire környékez meg titeket az unalom a következő héten, nem kell aggódni, a Netflix ezúttal is gondoskodik róla, hogy ez ne történjen meg. A streamingszolgáltató olyan vadonatúj tartalmakkal kényzetet majd bennünket, mint A popzene legjobb éjszakája, ami a “We are the world” című szám felvételének történetét meséli el, ami az egyik legnagyobb s…
Oscar-jelölt sztárral jön 2024 legkeményebb bosszúfilmje, brutális előzetest kapott a Monkey Man
Az Oscar-jelölt Dev Patel rendezőként debütál a Monkey Man című akciódús bosszúfilmmel, amelyet április 5-én mutat be a mozikban a Universal Pictures.
A Jordan Peele produceri felügyelete alatt készült film főszereplője az alvilági bunyós klubokban tevékenykedő Kid, aki bosszút akar állni a város korrupt elitjén.
A filmet a hindu istenség, Hanuman ihlette, intenzív akcióval és az elfojtott düh é…
Már márciusban streamingen: Előzetest kapott Zac Efron és John Cena fergeteges vígjátéka, a Ricky Stanicky a Dumb és Dumber rendezőjétől
Zac Efron és John Cena a főszereplői a Peter Farrelly (Dumb és Dumber – Dilibogyók) rendezésében készülő új vígjátéknak. Előzetest kapott a Ricky Stanicky.
A film történetének középpontjában három barát áll, akik kitalálnak egy Ricky Stanicky nevű fiktív karaktert, hogy alibit biztosítsanak a tetteikhez. Két évtizeddel később felbérelnek egy színészt (Cena), hogy alakítsa Rickyt, ami váratlan káo…
Az autónak ez a része a legveszélyesebb a férfiakra
Hosszabb távon is súlyos következménye lehet, ha be van kapcsolva a kocsiban ez a funkció.
A szabadság hangja – kritika
A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése Jim Caviezel gyerekkereskedelem-ellenes krimi-drámája volt, A szabadság hangja a semmiből érkezve nem csupán kasszát, de ideológiai összecsapást is robbantott a mozikban és a médiában. De vajon mi sikeredett érdekesebbre és izgalmasabbra? Maga a kész film? Vagy hányatott sorsa, a július 4-i premiert követő sikere és a fellángoló ellenhisztéria?
A 8 legjobb új film, amit CSAK a mozikban láthatsz februárban, köztük a Dűne 2-vel! (2024)
Február dióhéjban: újabb szuperhősfilm, Sir Anthony Hopkins végre újra a vásznon, itt a Magyarországon forgatott, várva-várt Dűne: Második rész, Henry Cavill #hülyehajjal is menő egy elég izgalmasnak ígérkező alkotásban…
…és még folytathatnánk. Íme, 8 olyan film, amit februárban csak a mozikban tudsz megnézni. Nem egy közülük nagyon is megérdemli a szélesvásznat és reméljük, beváltja a hozzá …
Teltházas aréna hódolt a perverz Krúbi királynak, akinek a színe előtt megjelent Ganxta Zolee is
Lángcsóvák, füstoszlopok, repülőszőnyeg, és falloszágyúkkal díszített királyi trónterem, továbbá Orbán és Gyurcsány közös megidézése. Megtartotta lenyűgőzően látványos, első aréna-koncertjét Krúbi.
Orion és az éjszakai entitások
Az Orion and the Dark animációsból jött egy részlet.
Elhunyt az Elfogy a levegő színésznője, Tordai Tekla
A Kolozsvári Állami Magyar Színház bejelentése szerint 53 éves korában elhunyt Tordai Tekla színésznő, aki hosszú ideje küzdött betegséggel.
Tordai Tekla, aki a színház társulatának állandó tagja volt 1994 óta, és aki nemrégiben az Elfogy a levegő című filmben is szerepelt, 2024. január 26-án hajnalban hunyt el. A színésznőt február 1-jén római katolikus szertartás keretében búcsúztatják a Kolozs…
Az eddigi legbizarrabb dolgot derítették ki Beethovenről
Nagyon különös kapcsolatra világított most rá egy doktori kutatás: Beethoven zenéje döbbenetes hatással bír.
A Netflix legújabb thriller sorozata és még 4 új streaming széria, amit a jövő héten nézhetsz (Netflix, Disney+, 5. hét, 2024)
Igazán változatos lesz a jövő hét a streaming világában, hiszen a sport-doku sorozattól kezdve a thrilleren keresztül egészen a történelmi drámáig mindenféle új sorozat fog debütálni a nagy streaming szolgáltatóknál. Elég csak a Baby Bandito vagy a Nagy Sándor: Egy isten születése sorozatokra gondolni.
Jövő héten már februárra fordulnak majd a naptárak, a hóforduló pedig öt új streaming szériát i…
Szuperhőssel erősít a magyar egészségügy, a vicces szójáték komoly fegyvert ad az orvosok kezébe
Derülni fogsz a legújabb magyar egészségügyi innováció nevén, de hálás is leszel neki.