Körülbelül egy órával előbb érkezem, és rögtön a reformkorba. A Petőfi művelődési központ előterében pártás honleányok tesznek-vesznek: ez itt most a Pilvax kávéház. Az asztalokon álbajuszok (?!), tálcákon islerek Petőfi nevének betűit kiadó sorai, a falon fémhulladékból (csavarokból, fogókból, rugókból) virtuóz módon megalkotott Petőfi-portré, a sarokban írógépbe fűzve a Nemzeti dal kézirata, hátrébb mentés fiúk várakoznak, a színházteremben néptáncospróba folyik, és időnként egy huszárcsapat is átvonul a színen. Középen a nagy nyüzsgést irányító, de legalábbis moderálni igyekvő igazgató, Takács József áll, és csak egy kicsit ijed meg, amikor öt percet kérek tőle.
A központot 2022-ben felújították, 2023-ban minősített közművelődési intézmény lettek, A helység kalapácsa-előadásuk és Széplaky Pál Petőfi-verseket piktogramokban elmesélő kiállítása nagy siker volt; idén, a magyar kultúra napja alkalmából pedig Csuja Imre járt náluk Petőfi-versekkel, sorolja. Szerették volna valami maradandóval is emlékezetessé tenni a bicentenáriumot, és mivel hallottak a kiskőrösi, nyitott könyvet formázó padokról, amelyekre ott is Petőfi-verseket írtak, NKA-pályázati lehetőséggel élve egy ilyen felállításáról és a ház kertjének Petőfiről való elnevezéséről döntöttek. Közösségi térnek és olvasósaroknak egyaránt szánják. Mivel szökőkútja révén romantikus hangulatú, szerelmes vers illett hozzá, így a padra írandó versként a Minek nevezzelek?-re esett a választás. Reményük szerint sok híres művész ül le majd ide, hogy családias esteken mondjon verseket a központ látogatóinak.
Kisétálok a kertbe, és körbejárom a nap főszereplőjét, a dizájnos és az egyre erősebb napsütés ellenére még deres padot, aztán az épület előtt a ma megkoszorúzandó, már nem az ifjú lánglelkűt, hanem a szabadságharc gondterhelt, a haza sorsáért joggal aggódó őrnagyát ábrázoló Petőfi-domborművel is farkasszemet nézek.