Nap: 2024. január 19.

Kicsit mindannyian olyanok vagyunk, mint a fegyelmezett és jólnevelt gyerekek. Nem mindig és nem minden esetben, de azért sokszor rohangálnánk az asztal körül, hangosan felnevetnénk a legrosszabb vicceken, duzzogva kivonulnánk egy-egy nem tetsző csattanót vagy véleményt hallva – mégsem tesszük. A belső gyermekünk ösztönösen kiált, üvölt, tombol, amikor örül vagy sír, kívülről mégis csak egy halvány mosoly vagy egy elégedetlen tekintet látszik meg rajtunk. Szavakkal sem feltétlenül esünk egymásnak, inkább hosszas magyarázatokat fűzünk mások véleményéhez arról, hogy nem érint minket jól az álláspontja, felsoroljuk a javaslata előnyeit, hátrányait, esetleg elmondjuk, mi hogyan gondolkodtunk – bár talán ennek az ellenkezőjét is gyakran tesszük. Alapvetően azért mégis csak empatikusak vagyunk, mert mi sem szeretnénk, ha velünk durván bánnának, faragatlanul leszólnák az ötleteinket és a földbe tipornának minket. Tesszük mindezt azért, mert ilyenek vagyunk: kultúremberek.

A kulturált szavunk jelentése ’művelt’ vagy ’kifinomodott’, a kultúrember pedig a ’viselkedésében kulturált, szellemiekben igényes’ személy. A kultúrember nem illetlen, nem faragatlan, törekszik a legjobbra, és mindez a nyelvhasználatában is tükröződik. A nyelvhasználat ugyanis – legyen az szóbeli vagy írásbeli – szintén viselkedés. Úgy is mondják: kommunikáció, ami alatt a beszélőnek a beszélgetőtársra irányuló, hozzá lehetőség szerint igazodó jelzéseit (nyelvhasználatát) értjük. A cél ugyanis az, hogy megértsük, és ne félreértsük egymást.

Ezt a szándékot a pszichológia is alátámasztja. A lélek tudománya is azt szorgalmazza, hogy a félreértsek elkerüléséért a nyílt, őszinte és asszertív kommunikációt részesítsük előnyben. Vagyis: ahogyan nem mindegy, hogyan viselkedünk otthon vagy az utcán, mások előtt, az sem mindegy, milyen nyelvi formákat használunk egy-egy üzenet megfogalmazásakor. „Ha két ember ugyanahhoz a kultúrához tartozik, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy nagyjából ugyanúgy értelmezik a világot; illetve önmagukat, a világgal kapcsolatos gondolataikat és érzéseiket úgy tudják kifejezni, hogy az a másik számára érthető legyen” – fogalmazza meg Em Griffin kommunikációkutató. A kultúra ugyanis egyfajta jelentésalkotás: megegyezünk abban, hogy ez vagy az a nyelvi forma, ez vagy az a gesztus mit jelent nekünk. És természetesen az is a kultúra része, hogy elismerjük, ha más kultúrák képviselői máshogyan gondolkodnak. De térjünk vissza a kultúrember nyelvhasználatához!