Kutatók egyúttal azt is felmérték, melyik nyelvet tartják a „legilledelmesebbnek”, és melyiket a leginkább szókimondónak.
Nap: 2024. február 9.
Mától az HBO Maxon: Visszatért a nagyszerű krimi, már nézhető a 2. évad
A Tony-díjas J.T. Rogers által készített és írt sorozat, a Tokyo Vice új évada, Ansel Elgort és Ken Watanabe főszereplésével már elérhető az HBO Max kínálatában.
Egy fiatal újságíró a 2000-es évek elején egy tekintélyes tokiói lap első amerikai krimiriportereként Hiroto Katagiri nyomozóval alászáll a tokiói alvilág neonfényes bugyraiba, ahol semmi és senki nem az, aminek látszik. A Tokióban forg…
Macskák, telefonszex és spagetti [Murakami75]
Hetvenöt éves lett januárban Murakami Haruki, aki gyerekkorában nem találta elég izgalmasnak a japán irodalmat, ezért harmincévesen a fejébe vette, hogy érdekesebbé teszi. Művészete egyszerre egyetemes és egyedi. Kísérletező, innovatív prózája ötvözi a nyugati kultúrával hazája hagyományait. A legfontosabb ihletforrásai között rendszerint a dzsesszt emlegeti, a mágikus realizmusból elrugaszkodó, szürreális és humoros, a science fiction zsánerelemeit sem mellőző írásainak pedig visszatérő témái az elidegenedés, a magány, a vágyódás és a szerelem. Portré a legsikeresebb kortárs japán regényíróról.
Nyitókép: Andersen Award
Christopher Nolan újraforgatott egy Oppenheimer jelenetet és Einstein irodájában beszélgetett egy nagyot
Stephen Colbert egy jó hosszú napot töltött együtt Christopher Nolan rendezővel. Többek között újraforgattak egy Oppenheimer jelenetet, ami egy ponton Benny Hill jelenetbe váltott át. Majd beültek Einstein irodájába és rengeteget beszélgettek a 13 Oscarra jelölt filmről, szereposztásról, zenéről, miért nem lett Cilllian Murphy végül az ír Batman, a direktor úr össze tudna szerelni-e egy atombombát vagy, hogy értette-e a Tenetet? Humoros és egyben tartalmas csevegés, aminek a végén Nolan elfogadta Colbert meghívását, hogy közösen megnézzék nála az összes Halálos iramban mozit.
Emlékév és ingyenes klasszikusok
A magyar animáció atyjaként tisztelt Macskássy Gyula születésnapján a Nemzeti Filmintézet meghirdette a magyar animációnak szentelt emlékévet, amelynek során számos különleges rendezvény és meglepetés várja a nézőket. A Filmintézet streaming platformján, a FILMIO-n kedvenc klasszikus rajzfilmjeink egész évben ingyenesen láthatók.
A magyar animáció története 110 éve, 1914-ben kezdődött, amikor az akkor mindössze 19 éves Kató-Kiszly István grafikus első trükkfilmjét, a mókás című Zsirb Ödönt elkészítette. A sajnos azóta elveszett kisfilm fehér papírból kivágott egyszerű figurák mozgatásából állt, címszereplője a korabeli vásári komédiák ismert kelléke, a zsíros bödön volt.
Újabb trükkös csalás terjed Magyarországon: ezzel akarnak átverni
Új online csalási forma terjed a közösségi médiában: sorra jelentkeznek az áldozatok.
Inspiráló látni, hogy a nézők érzik Árnit – Interjú Vermes Dorkával
Vermes Dorka első nagyjátékfilmje, az Árni a Velencei Filmfesztivál által rendezett Biennale College Cinema egyedülálló programjának kereteiben készült. Magyarországi bemutatóját megelőzően a rendezővel beszélgettünk a film nem mindennapi útjáról. Az Árni a Biennale College Cinema támogatásában készült. Mesélnél kicsit arról, hogyan zajlott a velencei workshop, a fejlesztés, illetve hogyan dolgoztatok együtt a külföldi mentorokkal? Ez […]
The post Inspiráló látni, hogy a nézők érzik Árnit – Interjú Vermes Dorkával appeared first on Filmtekercs.hu.
Előzetest kapott a Sonic spin-off sorozata, a Knuckles, már közel a premierdátum
Idén debütál a Paramount+ műsorkínálatában a Sonic, a sündisznó spin-off sorozata, a Knuckles, amelyhez végre megérkezett az előzetes is.
A hat epizódból álló széria cselekménye a Sonic, a sündisznó 2 és a szintén idén debütáló Sonic, a sündisznó 3 történései között játszódik. A történet szerint Knuckles elhatározza, hogy kiképzi Wade barátját mindarra, amit egy harcosnak képesnek kell lennie, …
Soha nem volt még ilyen olcsó a tengerparti nyaraló: 1 euróért vehetsz házat
Tengerpari nyaralót olcsón? Bizony, lehetséges.
Mától az HBO Maxon: Az egyik legjobb krimi jelenleg, megérkezett a 2. évad
Térj vissza a 90-es évek Tokiójába a Tokyo Vice című bűnügyi sorozat második évadával!
Mind a rajongók, mind a kritikusok örömmel fogadták a Tokyo Vice első évadát, a bűnügyi drámát, amely az amerikai újságíró, Jake Adelstein élményein alapul.
A bűnügyi történetek mestere, Michael Mann a sorozat executive producere. A sorozat alkotója azonban J.T. Rogers, akinek másik jelentős tévés projektje a …
Nem tér vissza a TV2 legnépszerűbb műsora, más reality jön helyette
A csatorna egyik legnagyobb nézettségű műsorának most jött volna a tizedik évada. A műsorvezetők továbbra is képernyőn maradnak.
A mi generációnknak már nagyon idegen a karmester, aki üvöltözik a zenészekkel
Halász Péter amellett, hogy a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein első karmestere, az idei évadtól első vendégkarmester a budapesti Operaházban, és a Zeneakadémián is elkezdett tanítani. Itthoni munkái mellett arról is beszélgettünk vele, hogy milyen hatása volt a #metoo-mozgalomnak a komolyzenei világra, és miért gondolja, hogy van jövője az opera műfajának.
Fontosabb, hogy jól aludj, mint hogy mennyit, ha a 30-40-es éveidben jársz
Fontosabb, hogy jól aludj, mint hogy mennyit, ha a 30-40-es éveidben jársz
„Százéves, eltemetett emlékeket is elő tud csalogatni egy illat!” – Interjú Zólyomi Zsolt parfümőrrel
Zólyomi Zsolt parfümőr elárulja, hogyan tudsz egy illat hatására szerelembe esni, vagy miképp érheted el a parfümöddel, hogy előnyös szerződést köss.
Az Oppenheimer után: A Netflixre jön Cillian Murphy legújabb filmje, mondjuk a részleteket
Cillian Murphy az Oppenheimer hatalmas világsikere után – és miközben arra készül, hogy a jövő héten a Berlini Filmfesztivál nyitógálájaként bemutassa a Small Things Like These című filmet (amelyben ő a főszereplő és amelynek producere is volt) – már a következő munkáját is bevállalta!
Ebben a főszerepet is ő játssza és produceri feladatokat is ellát. A címe: Steve. A Netflix zöld utat adot…
Tanár úr, kérem! – Jade Halley Bartlett: Miller’s Girl / Csábító leckék
A Csábító leckéknek nem sikerül erotikus thrillerből szofisztikált provokációvá fejlődnie, minden magasirodalmi idézet ellenére ponyva marad.
Új Oscar-díjkategóriát vezettek be, több mint húsz éve nem volt ilyen
Az új díjat először 2026-ban fogják átadni. A legjobb kaszkadőrmutatvány díjára továbbra is várni kell.
Egy világ, amiből kitörölték a felnőtteket – Bencze Lilien Alexa befejezése a Völgyhídhoz
Az Európa Könyvkiadó középiskolásoknak szóló pályázata keretében Háy János Völgyhíd című, kamaszokról szóló kötetéhez készültek a kötet lapjain túlmutató zárlatok. Nemrég átadták a díjakat, most pedig közöljük az első három helyezett alkotást. Elsőként a Keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulójának, Bencze Lilien Alexának az első díjjal kitüntetett írását.
Dez Fafara: “a piálással rég leálltam, de továbbra is füvezem”
A Coal Chamber és a DevilDriver frontembere, Dez Fafara a The Break Down with Nath & Johnny nevű YouTube-csatornának nyilatkozott, ahol elmondta, hogy bár alkoholt már nyolc éve nem iszik, a kannabisz-fogyasztással nem állt le, sőt, van egy ehhez kapcsolódó saját vállalkozása is.
Anya és fia külön nézőpontjaiból bontakoznak ki egy csonka család mindennapjai
A kétszólamú regényben az anyát és a fiát kísérhetjük el az úton, amely során egymás után derülnek ki a traumák, vágyak, a miértek. A semmiségnek tűnő részletek hol más megvilágításba helyezik a történet részleteit, hol pedig elgondolkodtatnak minket, olvasókat arról, ami számtalanszor megtörtént már velünk gyerekként, majd felnőttként. Olvass bele!