Best WordPress Hosting
 

Elhunyt az első Miss USA szépségverseny győztese, Jackie Loughery

93 éves korában elhunyt Jackie Loughery színésznő.

Halálának hírét a Miss USA szervezet közölte a nyilvánossággal a közösségi médiában. “Nagy fájdalommal osztjuk meg a hírt Jackie Loughery haláláról, aki úttörő volt, és aki 1952-ben az első Miss USA-ként történelmet írt. Jackie Lougheryre mindig úgy fogunk emlékezni, mint a szépségversenyek világának úttörőjére. Kecsessége, tartása és intelligenc…

Ferrari: 220 felett (kritika)

A Ferrari mára az egyik legikonikusabb brand ha sport-és versenyautókról van szó. De nem volt mindig így! Az Enzo Ferrari által alapított márkának megvoltak a maga mélypontjai, hullámvölgyei,sőt volt, hogy fennmaradása is veszélybe került.__GA__Michael Mann pedig a Ferrai felemelkedése helyett éppen ezt a kritikus időszakot választotta filmje alaptémájául, amit Enzo Ferrai magánéleti drámájával eg…

Horizon: An American Saga Part 1-előzetes

Annyira bírom, hogy Kevin Costner látszólag csak ezért a filmrendezésért vállalhatta el a Yellowstone-t, és az onnan szerzett pénzét is beletette a Horizonba, nyilván a többi befektető mellé, aztán eszébe sem jutott, hogy a baromi hosszú történetét minisorozatba égesse el, hanem moziba megy az eposszal. Látszólag igaza is van, mozifilmként több esélye van fennmaradni… egy westernnel.

A vadnyugat polgárháborús korszakát mutatja be a két film 1861 és 1865 között, az azt elszenvedő családokon át bemutatja milyen is Amerika igazából.

(A premierig házifeladat pótolni az Open Range-t azoknak, akik eddig kihagyták.)

„Nagy hibát követtem el, hogy aláírtam a levelet” – Oppenheimer után itt a Netflixen az Einstein-film

Utálta a tekintélyt és megrögzött pacifista volt, ehhez képest maga is megkérdőjelezhetetlen tekintélynek számított, és az elmélete alapozta meg az emberiség legszörnyűbb fegyverét. Azt üzente az utókornak, hogy ha nem lesz békésebb, akkor az „ördög vigye el” – derül ki többek közt at Einstein és a bomba című dokumentumfilmből.

Kategoria HVG

A színészek és a rendezők is döntöttek

A színészek és a rendezők szakszervezete is eldöntötte, hogy szerintük a szakmájukban kik voltak a legjobbak 2023-ban. Lássuk tehát a SAG és a DGA díjazottjait. Mivel Cillian Murphy és Christopher Nolan is zsákolt, így minden arra mutat, hogy Oppenheimer éjszakája lesz az a márciusi díjátadó.

Vastagon a győztesek. Kiknek örültök?

Filmrendező:

Már lehet nevezni a Chaine Ifjúsági Szakácsverseny nemzeti válogatójára

Hazai pályán játszható világverseny a tét

A 29. Chaine Ifjúsági Szakácsversenyt 2024. május 22-én rendezi meg a METRO Gasztroakadémián a Chaine Egyesület. A megmérettetés tétje ezúttal is a „Jeunes Chef Rôtisseurs” 2024. évi Világbajnokságon való indulás lehetősége, azzal a “csavarral”, hogy – 2015 óta ismét– az október 4-i világverseny hazai pályán, Magyarországon zajlik!

A Chaine Ifjúsági Szakácsversenyt a szakma 27 év alatti fiatal képviselőinek szervezik: az ifjú séftehetségek számára a verseny nagyszerű lehetőséget nyújt a tanulásra és a tapasztalatszerzésre, a győztes számára pedig a nemzetközi szcénában való megmérettetésre is!

Kevin Costner két felvonásos westernje, a Horizon impozáns trailert kapott

Bő 20 éve jelentkezett utoljára rendezéssel (Fegyvertársak) Kevin Costner. A Horizon ismét egy westerneposz lesz, ráadásul akkora, hogy két felvonásban érkezik. Kapott egy kiadós előzetest végre. Az első rész amerikai premierje 2024. június 28-ra datálódik, a folytatásra sem kell sokáig várni, mert augusztus 16-án már jön. Itthon még nem tudni.

“Még mindig egy példakép”: Natalie Portman máig felnéz erre a színésznőre

Natalie Portman azt nyilatkozta, hogy Jodie Foster, miután meghallotta, hogy  „fiatal színésznőként szexualizálták”, azonnal felkereste a színésznőt.

Natalie Portman a „Smartless” podcast egyik friss epizódjában elárulta, hogy Jodie Foster egyszer felkereste őt, miután meghallotta, hogy Portman beszélt arról, hogy fiatal színésznőként szexuális objektumnak tekintették. Foster 12 évesen robbant be…

Kihirdették az Independent Spirit Awards idei díjait

Celine Song és az Előző életek diadalmaskodott a legnagyobb amerikai függetlenfilmes díjátadón. Akiknek elege van az Oscar elcsépelt és unalmas jelöltjeiből és kínos díjátadóiból, azoknak mindig felüdülés lehet Independent Spirit Awards ceremóniája, ahol független filmes alkotóké és a kevésbé ismert gyöngyszemeké a reflektorfény. Az idei díjátadóra vasárnap került sor a hagyományos Santa Monica-i helyszínen, ahol […]

The post Kihirdették az Independent Spirit Awards idei díjait appeared first on Filmtekercs.hu.

Már holnap a Disney+-on: 100%-os az év egyik legjobban várt sorozata, és már csak egy napot kell várni rá

A nagy izgalommal várt sorozat, A sógun  február 27-én a Disney+-on debütál.

Rachel Kondo és Justin Marks által televízióra álmodott James Clavell bestseller regényének lenyűgöző eredeti adaptációja egy 10 részes limitált sorozatban. A producerek között Hiroyuki Sanada, Cosmo Jarvis és Anna Sawai vezetik a kiemelkedő japán szereplőgárdát.

A sorozat 1600-ban, Japánban játszódik egy évszázadot meg…