via kultura.hu => eredeti post link
Énekesi pozíciója előtt szövegíróként volt tagja a Speed zenekarnak.
Az, hogy bekerültem a Speedbe, a dolgok véletlen együttállásának volt köszönhető. Volt egy osztálytársam, aki elektromos dolgokkal foglalkozott, értett a csipekhez, a kütyükhöz, és hobbiból csinált erősítőket is. Akkoriban teljesen normális volt, hogy egy zenekar nem tudott magának erősítőket vásárolni, hanem „maszekban”, tákolt hangfalakon szólaltatta meg a dalokat. Külföldi szakrajzok alapján legyártott ládákba fabrikálták az akkor Magyarországon kapható hangszórókat, és különböző erősítőkkel hajtották meg őket. Ez volt a hangtechnika. Ez az osztálytársam elment a Speedhez technikusnak, és megkért, hogy írjak nekik szövegeket. Megírtam őket, majd amikor az akkori énekes távozott, én kerültem a helyére, hiszen mindet tudtam. Akkoriban ha írtam egy szöveget, meg is jegyeztem.
Az nem titok, hogy az ,,egyszerű” szövegírók nem kapják meg azt az elismerést, mint a színpadon tomboló zenekarok – noha a szövegírónak is fontos szerepe van a zenekar teljesítményében. Milyen érzés volt, amikor a szövegeit lentről, a közönségtől hallotta vissza?