Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: Magyar Rocktörténet

A rockzenét lehetőségként fogom fel

Közzétette szerző

Álmodtál egy világot magadnak. Milyen volt az, és milyen a mai?

Ez attól függ, hogy milyen távolságból nézzük. Az a kérdés, hogy innen, a konyhából vizsgálod a valóságot, vagy irány a sztratoszféra, ahonnan már látod a Földet, és onnan tekintesz le rá. Persze ha abból az aspektusból nézzük, hogy én honnan indultam, és mi a helyzet most a világban, akkor nem sok mindenben látok különbséget. Azt viszont ki kell emelnem, hogy a Kárpát-medence számomra a világ egyik legszebb, legáldottabb és legvédettebb helye, hála érte a teremtő Istennek. De ha most körülnézünk, rálátunk azokra a dolgokra is, amik nem sokban különböznek attól, ami miatt mi megírtuk a Minden sarkon, az Ítélet vagy a Torony című dalunkat. Úgy gondolom, hogy jelenleg a vaskor legalján vagyunk, ez pedig az én hitvilágom szerint a nihil korszaka, amikor az emberek erkölcsi nullákként fityegnek a levegőben. Nem érdekli őket, hogy honnan jöttek, miért vannak itt és merre tartanak; semmi más nem érdekli őket, csupán az egójuk. De hol van a mi, hol van az együtt? Hol van az, amit mi értéknek nevezünk, amire támaszkodni lehet? Hiszen mit ér egy fa gyökértelenül?

Az igazi siker az, ami másoknak is örömet szerez. Az igazi előadó dolga utat mutatni a fény és a szabadság felé. Milyen érdekes, hogy hatezer év óta a megsemmisülés felé hajtják az emberiséget. Az pedig amolyan birkamódon megy előre. Valaha volt az Isten, az ember, az egyén és a pénz, ezek így szépen egymás alatt. A sorrendet mára megfordították: fent látjuk a pénzt és az egyént, legalul az isteni létezést. A lélek, a tudat végtelen, a létezés is végtelen, az emberi élet pedig csupán porszemnyi idő. A teremtés maga a valóság, az energia, a fény. A Vasgyárból először öntudatlanul, de nagy szenvedéllyel, később egyre tudatosabban jutottam el oda, ahol ma vagyok.

PostPin It!

Ma már tudok jó példával is szolgálni

Közzétette szerző

Énekesi pozíciója előtt szövegíróként volt tagja a Speed zenekarnak.

Az, hogy bekerültem a Speedbe, a dolgok véletlen együttállásának volt köszönhető. Volt egy osztálytársam, aki elektromos dolgokkal foglalkozott, értett a csipekhez, a kütyükhöz, és hobbiból csinált erősítőket is. Akkoriban teljesen normális volt, hogy egy zenekar nem tudott magának erősítőket vásárolni, hanem „maszekban”, tákolt hangfalakon szólaltatta meg a dalokat. Külföldi szakrajzok alapján legyártott ládákba fabrikálták az akkor Magyarországon kapható hangszórókat, és különböző erősítőkkel hajtották meg őket. Ez volt a hangtechnika. Ez az osztálytársam elment a Speedhez technikusnak, és megkért, hogy írjak nekik szövegeket. Megírtam őket, majd amikor az akkori énekes távozott, én kerültem a helyére, hiszen mindet tudtam. Akkoriban ha írtam egy szöveget, meg is jegyeztem.

Az nem titok, hogy az ,,egyszerű” szövegírók nem kapják meg azt az elismerést, mint a színpadon tomboló zenekarok – noha a szövegírónak is fontos szerepe van a zenekar teljesítményében. Milyen érzés volt, amikor a szövegeit lentről, a közönségtől hallotta vissza?

PostPin It!

Az ország Gyuri bácsija a sodronykötélgyárból a pókerasztalon át a reptérig

Közzétette szerző

1939-ben született Budapesten Klein György néven. A második világháború végén, a vészkorszak alatt apja és két nagynénje megjárta a koncentrációs tábort, ő édesanyjával egy Pozsonyi úti védett házban élte túl az üldöztetést. Vegyipari technikumot végzett, az érettségi után – édesapja javaslatára már Korda Györgyként – a Színház- és Filmművészeti Főiskolán próbálkozott, de a harmadik rostán kiesett. Ezután a Budafoki úti Kábel- és Sodronykötélgyárban dolgozott, szülei pedig, felismerve, hogy fiuknak az énekéssel kell foglalkoznia, beíratták a korszak egyik legismertebb énektanárához, Vécsey Ernőhöz.

Először 1958-ban lépett színpadra, ezt követően gyorsan ívelt felfelé a pályája, rendszeresen szerepelt többek közt a budapesti Moulin Rouge-ban és a Budagyöngye nevű előkelő szórakozóhelyen Orlay Jenő „Chappy” zenekarával. Első országos sikerét 1960-ban Nádas Gábor és Fülöp Kálmán Szeretni kell című dalával aratta; a hatvanas évek második felében már ő volt az ország egyik legnépszerűbb táncdalénekese. A beatzene térhódítása műfaját ugyan háttérbe szorította, de pályafutása nem tört meg. Népszerűsége megtartásában, sőt növelésében sokat jelentett, hogy 1967-től rendszeres fellépője volt a televízió Táncdalfesztiváljának, a Magyar Rádió által rendezett Tessék választani! és Made in Hungary versenyeknek. Ezeken olyan dalokat énekelt el, mint a Visszatérek én, a Bocsánat, hogyha kérdem, a Ma éjjel és az Emlékezni rád. Több alkalommal nyert előadói és közönségdíjat.

Korda György az 1968-as Táncdalfesztivál döntőjében. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

PostPin It!

Kell értenie a mai tinédzsernek, hogy a faterék miért rajongtak ezért?

Közzétette szerző

Heroikus munkát végez, gigantikus ismeretanyag van a birtokában, ő tud mindent a magyar rockzenei világról, műfajtörténeti könyvei megkerülhetetlenek – ilyen érvekkel ajánlotta mindenki, hogy Jávorszky Béla Szilárd zenei szakírót kérdezzem, ha a zenével kapcsolatos generációs élmény érdekel. Fő szakterülete a rock-, a folk-, a jazz- és a kísérleti zene, doktori disszertációját 1991-ben zeneszociológiából írta. Ő a Magyar Popkulturális Értéktár felelős szerkesztője, a Magyar Zene Háza Nekünk írták a dalt! – A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig című időszaki tárlatának egyik kurátora.

Mi kell ahhoz, hogy a zene által közösség keletkezzen? Hogyan működött ez az elmúlt évtizedekben, és milyen esélyei vannak manapság annak, hogy generációs élmény szülessen?

Egyfajta szubkultúrának kell kialakulnia körülötte, amely általában nemcsak a zenében manifesztálódik, hanem viselkedésben, divatban, idolokban, jóval szélesebb körben, mint amit maga a zene feltételez. Nyilván az 1960-as években, amikor én még csak megszülettem, a generációs élmény sokkal erősebben működött, mint később. Már csak azért is, mert minden szempontból kevesebb lehetőség volt. A populáris zenei folyamat nagyjából az 1970-es évekig egy irányba haladt, majd elkezdett szálakra bomlani, fragmentálódni. Az egydimenziós intézményrendszernek alapvetően persze csak hátránya volt, de mégiscsak azt eredményezte, hogy ugyanazt az egyetlen televízióadót nézte az ember, ugyanazt az egyetlen állami rádiót hallgatta, óhatatlanul megismerve azt a zenét is, amely nem érintette meg feltétlenül. Nekem az alapélményeim a kemény rockban vannak, de nyilván a Bergendyt, a Neotont vagy a Fonográfot is ismerem. Hogy a ’60-as, a ’70-es, a ’80-as években felnövőknek még volt generációs zenei élményük, amely nagyrészt annak is köszönhető, hogy az egyetlen médián keresztül mindenkihez eljutott a sugárzott tartalom – függetlenül attól, hogy az ember szerette vagy sem az adott zenét. Kamaszként az energiát kerestük mindenben. Nálunk még az underground–overground, vagy az offstream–mainstream közötti sokkal élesebb határ feszült. Nekünk ciki volt például a Bergendy vagy a Neoton. A gyerekeimen, akik a kilencvenes évek elején születtek, viszont azt látom, hogy nekik sokkal természetesebb az átjárás a mainstream és az underground között. Nincsenek olyan erős felvállalásaik egy-egy műfaj kapcsán, és nagyon széles palettáról hallgatnak zenét.

PostPin It!

A nagy magyar rock and roll svindli

Közzétette szerző

A hatvanas években, a hiánygazdaság korszakában minden helyettesített valamit: demokráciát a népi demokrácia, az autót a Trabant, a kávét a cikória. A lényeg az volt, hogy senki ne úgy nézzen ki, mint a KISZ-es igazolványába ragasztott képe, illetve lehetőség szerint eleve kerülje el az ehhez hasonló szervezeteket, ami azért is volt nehéz, mert szinte mindent a KISZ szervezett, részben a rock and rollt is. Még diák voltál, de már minden arra emlékeztetett, hogy hamarosan melós leszel, azaz véget ér a lázas ifjúság, addig meg minek ugrálni.

Mindennek megvolt a másolata, még a klasszikus képregényeknek is. Ez volt a hívogatóan színes Füles, amiben vetésforgóban jöttek a viccek, a rejtvények és a képregények. 1957. február 3-án jelent meg először, amikor már megszűntek a forradalom szórványharcai, és kezdetét vette a kőkemény megtorlás, és az életben nem a Skandi módra rejtvénytípus volt a legnagyobb talány. A hatvanas évek rajzos történeteiben még nem a klasszikus képregények kabalaállatkái mosolyogtak ránk, még messze volt Pif vagy a Disney-féle állatkert, jórészt Korcsmáros Pál és Zórád Ernő zseniális rajzain a klasszikus regények felképesített adaptációit láthattuk. Máig sem tisztázott okokból a balosnak mondott, de még így is nagyon kapitalista Pif újságok megjelentek a magyar újságosbódékban, talán azért, mert valaki elhitette az Ifjúsági Lapkiadó igazgatóságával, hogy ha egy gyerek tíz percig pislogva bámulja magát Pifet, akkor az Leninné változik.

Az ötvenes évek második felében, amikor a legnagyobb energiák nem a részecskegyorsítóban szabadultak el, hanem a rock & roll táncesteken, mi, magyarok nem a tánccal voltunk elfoglalva, hanem azzal, hogyan kell szétvágni Sztálin szobrát, és milyen messziről kell elhajítani a Molotov-koktélt. Vagyis a forradalommal. Utána pedig azzal, hogyan tüntessük el 1956 nyomait, a legbiztonságosabb trezorba helyezve az emlékeket: a szívünkbe. Amikor a megtorlások után elindultak a tánciskolák, a zenészeknek még nem volt lila zakójuk párducmintás gallérral.

PostPin It!

Lépcsők a rock and roll mennyországba

Közzétette szerző

A többi tag nem akart vele egyszerre lépni, kimentek nélküle Nyugat-Berlinbe fellépni, amire Fenyő annyira berágott, hogy azonnal szétzavarta a zenekart. Így jött létre a Dolly Roll, és ekkor bontakozott ki valóságos háború a Hungária romjain. A csapatból már 1982-ben lelépő Szikora Róbert R-GO nevű tropical formációja könnyen feltalálta magát a honi pop sivatagában csikidamos, tevés, pálmafás disztópiájával. A Dolly Roll szintén 1983-as, Vakáció című bemutatkozó lemeze pedig öt hónap alatt lett platina, így aztán mindenki arra volt kíváncsi, hogy az egykori főnök, Fenyő Miklós mit produkál ebben a látványos testvérharcban. Nos, alulmaradt a két másik produkcióval szemben, legalábbis ha csak a kereskedelmi szempontokat vesszük figyelembe. Ennek számos oka volt, de a legfontosabb talán az, hogy míg az R-GO és a Dolly Roll is afféle ellenvilágot hozott létre – Dollyék olaszos, nosztalgikus álomvilágot, az R-GO pedig a Rejtő Jenő-féle egzotikus, sivatagi társasutazást, azaz erős identitásra építettek –, addig Fenyő, hiába volt kísérő zenekara (Chips, Cherry and the Chaps), valójában egyedül vitte vásárra a bőrét. Ráadásul a Miki című album hangszerelésében ott folytatta, ahol az 1982-es, sokak számára csalódást okozó Aréna című Hungária-lemez abbahagyta.

Az Aréna rekordgyorsasággal lett aranylemez, sokan mégsem tudtak mit kezdeni az ötvenes évek szocreál koncepciójára építő, nagyon is kreatív albummal. Bár a Hungária fő művéről van szó, kétségtelen, hogy az ötvenes évek életképei, tárgyi rekvizítumai, komikus jelenetei inkább az új hullám felé hordtak, mint a slágerparádék felé. A Dolly Roll bemutatkozása épp ennek ellenében ment rá a digós, tengerparti szerelmeket, a napfényt, a strandolást tematizáló slágervilágra. Fenyő dacosan folytatta az autentikus rockabilly felé tett lépéseket, míg a Hungária utódzenekarai jobban figyeltek arra, hogy egykori közönségük valójában mit akar hallgatni. A magyar pop második nagy beszólását halljuk a Miki lemezen, rögtön a nyitó, Viva Rock and Roll című dalban: Hazudik, aki nyomja az irigy szöveget. Egy szívességre jöhet, egyebet nem tehet. / Azért is még a Rock and Rollt.

Az első nagy beszólás természetesen a sokak szerint Vitraynak címzett Ne gondold, ó, ne, hogy tied a világ… kezdetű Illés-dal. A Miki heroikusan megbukott a két riválissal szemben folytatott versenyben, ugyanakkor Fenyő szólólemezén ott van az a hat dal (Viva Rock and Roll, Rendezd át az iskolát, Légy ma éjjel a társam, C’est la vie, Lépjük a lépcsőt, Angyali szerelem), amelyek betonbiztos alapjai lehettek volna egy következő Hungária-lemeznek. Ugyanakkor létszám felettiek a közepes dalok, és ez a slágerparádéhoz szokott közönséget zavarba hozta. Ha együtt marad a Hungária, nem lett volna szükség töltelékdalokra, mert Novai Gábor, Kékes Zoltán, Fekete Gyula hozzátették volna a magukét, és teljes lett volna a tánczenei koktél. És míg a Dolly Roll és az R-GO erős egyéniségekre épített, addig Fenyő egyedül nem tudta újból megépíteni a rock and roll vidámparkját, a részint nemzetközi zenészcsapat (Chips: ének, vokál; Cherry: ének, vokál; Butch Rudow: gitár; Billy Bob Howell: dob; Barney Weinberger: zongora; Herbie H. Heart: szaxofon; Rockin’ Jonny Dee: basszusgitár) arctalan maradt.

PostPin It!

Rudán Joe: A rendszer elleni lázadás kiváló dalokat ihletett

Közzétette szerző

Összesen húsz évet játszottál a Pokolgép zenekarban. 1990-ben lettél tagja az együttesnek, s bár 1989-ben jött ki az egyik kedvenc Pokolgép-dalom, szerintem egyetértesz majd velem, hogy a A lázadó tulajdonképpen a rockzene misszióját is keretező dalnak számít. A refrénben a szabadság és a megfelelés áll szemben egymással: „Akartam jó lenni, de nem ment, / Rájöttem, hogy nem lennék szabad.” Mire van szükséged ahhoz, hogy szabadnak érez(hes)d magad?

A szabadság hiányát akkor ismerjük fel, amikor a körülöttünk lévő korlátok felerősödnek. Elmúlnak a kisgyermekévek, elkezdünk iskolába járni, kezdünk megismerkedni a kötelezettség fogalmával is. A lányaim épp ebben a korban vannak, rajtuk keresztül újraélem ezt az időszakot. A nagyobbik most kezdte az iskolát, számára már az is nagyon furcsa, hogy nem játszhat akármikor.

Amikor én befejeztem a középiskolát, azt hittem, hogy végre megkaphatom az áhított szabadságot. De az érettségi után munka után kellett nézni, a munka pedig újabb kötöttségeket hoz be az ember életébe. Szerencsésnek érzem magam, mert a saját utamat járhattam, járhatom. Saját formációim vannak, és így, hatvanévesen elmondhatom, hogy amennyire lehet, szabadnak érzem magam. Bár ha jobban belegondolok, érezhetjük magunkat szabadnak ideig-óráig, de valami mindig – nem feltétlenül rossz dolog – beleszól ebbe. Nekem itt van a családom, a kislányaim, rájuk figyelek, rájuk vigyázok. A teljes szabadságot nem tudom elképzelni. A művészetek adnak esélyt arra, hogy közelebb kerüljünk ehhez az érzéshez, de ott is megvannak a határok.

PostPin It!

Képkockákba zárt rocktörténelem

Közzétette szerző

A hazai rockzenetörténet legfontosabb eseményeit és szereplőit, valamint a hatvanas-hetvenes évek könnyűzenéjét mutatja be a Képes Krónikák kiadásában és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most megjelenő Magyar Rocktörténet első kötete. A képregény Kántor Mihály szövege alapján, Futaki Attila szakmai irányítása mellett, Szabó Csaba és Fritz Zoltán rajzaival, valamint Jávorszky Béla szakmai lektorálásával született.

Mészáros János, a Képes Krónikák Kiadó vezetője kiemelte, több mint száz zenész elevenedik meg a képregény lapjain, s közülük sokan meg is jelentek a bemutatón. A képregény következő része jövőre várható, amelyben a nyolcvanas és kilencvenes évek ikonikus alakjai elevenednek majd meg. Minden évtized bemutatásáért más rajzoló a felelős, változnak a színek és formák, ahogyan a zenei stílusok is.

Németh Levente, a kiadó munkatársa színpadra hívta a rajzolókat, Szabó Csabát és Fritz Zoltánt, Kántor Mihályt, aki a képregény szövegéért felelt, valamint Pénzes Máté zenészt, aki rengeteget inspirálódott a korszakból. Nem teljes a leltár az ötletgazda, Futaki Attila nélkül, aki nem tudott jelen lenni az eseményen. Futaki Attila nemcsak a hazai, de a nemzetközi képregényvilágnak is megkerülhetetlen rajzolója. Ő kérte fel Kántor Mihályt a képregény történetének megírására.

PostPin It!