Best WordPress Hosting
 

A hét röhögései (519.)

Ryan Gosling kicsit leuralta a hetet kaszkadőrködéseivel és Beavis-ként, de emellett is azért volt tengernyi trailer, mém és néhány klasszikus filmet is elővettünk… itt a heti leltár.

A kaszkadőr – kritika

Beesett hozzánk A kaszkadőr, ami az idei év egyik legnagyobb szórakozását ígérte, sok biztató jellel kecsegtetve a könnyed szórakozásra vágyó mozinézőket. Ryan Grosling hírhedten megválogatja miben szerepel, Emily Blunt stabil húzónév szintén, a dublőrből lett rendező David Leitch pedig a saját szakmájának szánt egy önreflektív akció-vígjátékot. Mi zuhanhat félre? Egy eseménydús forgatáson bármi.

Ryan Gosling a lazaság királya, már a stúdióba lépés előtt kiosztott pár fickót

Ryan Gosling a sok Kenezés után is tudja növelni nimbuszát. A kaszkadőr moziját reklámozva érkezett Jimmy Kimmelhez, de amíg elért a stúdióig kénytelen volt kiosztani pár fickót, akik útközben rátámadtak. A kedélyes csevegésből kiderült, hogy első filmje (Frankenstein and Me) forgatásán Burt Reynolds belezúgott Ryan anyukájába, a Beavis and Butt-Head-kedésről is esett szó, majd a végén még egy sörösüveget is összetörtek egymás fején.

Deadpool, Hang nélkül, Twisters, Gru… – Íme, az összes előzetes a Super Bowlról

Az amerikaifoci-bajnokság döntője, a Super Bowl nemcsak a sportról, hanem a reklámról is szól: vasárnap este ezeknek a filmeknek az új előzetesei mutatkozhattak be nézők milliói előtt az Egyesült Államokban. Idén is rengeteg film előzetese debütált a Super Bowl apropóján, a teljes termést a Discussing Film gyűjtötte össze. A meccsen a Kansas City Chiefs legyőzte […]

The post Deadpool, Hang nélkül, Twisters, Gru… – Íme, az összes előzetes a Super Bowlról appeared first on Filmtekercs.hu.

Ryan Gosling kaszkadőrként töri össze magát és a szíveket – A kaszkadőr előzetes

Akció, romantika és sok-sok humor – befutott az első előzetes A kaszkadőr (The Fall Guy) című filmhez, amely pazar szórakozásnak ígérkezik Ryan Gosling és Emily Blunt főszereplésével. Hollywoodban – és így a világon – évek óta téma a kaszkadőrök megbecsültsége, egyebek mellett a kaszkadőri Oscar-díj lehetősége is újra és újra napirendre kerül. David Leitch romantikus […]

The post Ryan Gosling kaszkadőrként töri össze magát és a szíveket – A kaszkadőr előzetes appeared first on Filmtekercs.hu.