Best WordPress Hosting
 

Ezért vár még a sorára a Hang nélkül 3.

A Hang nélkül (2018) hatalmas sikere nyomán két évvel később elkészült a folytatás, és bejelentették 2025-re a harmadik részt is. Most azonban kiderült, hogy a Hang nélkül 3 kicsit később készül el, mert időközben jön az előzményeket elmesélő Hang nélkül: Első nap, amely azt mutatja be, hogyan találkozik az emberiség először a hang alapján tájékozódó földönkívüliekkel. A harmadik rész elcsúsztatása érett megfontolás eredménye: túl sűrűn jönnének egymás után az epizódok, így a mostani előzményfilmnek nem lenne elég ideje, hogy kifussa magát. A csúszás ráadásul lehetővé teszi, hogy John Krasinski visszatérhessen a rendezői székbe, és ő fejezze be a trilógiát, ha már ő kezdte el. 

A minap jött ki a Hang Nélkül: Első nap előzetese, amely ízelítőt ad, hogyan fest, amikor az idegen lények megtámadják New Yorkot. A főszereplő az Oscar-díjas Lupita Nyong’O (12 év rabszolgaság), aki eredeti ötletnek tartotta, hogy a történet olyan helyszínt kapott, ahol állandó a zaj. A Nagy Almáról azt mondják, ez a város sosem alszik – a filmben viszont mindenki kénytelen csöndben maradni a metropolisz romjai között.

Nyong’O különleges bónusszal gazdagodott a forgatás alatt. A hősnő Frodo nevű macskájával próbálja átvészelni az idegenek támadását, és a szerepre kiválasztott macska teljesen megváltoztatta a színésznő hozzáállását. „Azelőtt irtóztam a macskáktól, de a filmnek köszönhetően nagyon gyors jellemfejlődésen mentem keresztül – mesélte a színésznő az Entertainment Weeklynek. – Igazi macskás nő lettem, sírtam, amikor el kellett válnom Fodótól, és azóta nekem is lett macskám. Mindenem tele van szőrrel, de ez a valódi kötődés jele.”

Deadpool, Hang nélkül, Twisters, Gru… – Íme, az összes előzetes a Super Bowlról

Az amerikaifoci-bajnokság döntője, a Super Bowl nemcsak a sportról, hanem a reklámról is szól: vasárnap este ezeknek a filmeknek az új előzetesei mutatkozhattak be nézők milliói előtt az Egyesült Államokban. Idén is rengeteg film előzetese debütált a Super Bowl apropóján, a teljes termést a Discussing Film gyűjtötte össze. A meccsen a Kansas City Chiefs legyőzte […]

The post Deadpool, Hang nélkül, Twisters, Gru… – Íme, az összes előzetes a Super Bowlról appeared first on Filmtekercs.hu.

Berobbant a Hang nélkül: Első nap trailere

A Hang nélkül és a folytatása volt akkora siker, hogy egy előzményfilmet is kapjunk melléjük. Lupita Nyong’o -val éljük át a pokol A Hang nélkül és a folytatása volt akkora siker, hogy még egy előzményfilmet is kapjunk melléjük. Lupita Nyong’o -val éljük át a pokol kezdetét, becsatlakozik a Stranger Things-ből ismerős Joseph Quinn és a már 2. részben is szereplő Djimon Hounsou. Michael Sarnoski (Disznó) írta és rendezte. A Hang nélkül: Első nap előzetese ígéretes, nálunk június 27-én érkezik a magyar mozikba.