Mármint már megint írok arról a filmről, ami iszonyat messze van a legjobb minőségtől, de olyan szinten jó nézni, hogy nehéz elmondani. Nyilván a szintén John Carney által készített Flora & Son után jutott eszembe újranézni (már sokadszorra), és szerintem most jobban tetszett, mint legutóbb. Ez a jelenet amiből a megosztott kábeles kép van, atyaég:
A történet két mélyponton levő emberről szól. A dalíró nő épp rájött, hogy a rocksztár szerelmével nem fog összejön az élet, mivel máshogy gondolkodnak nem csak a párkapcsolatokról, de még a zenéről is. A másik pedig egy producer, aki meglátja őt énekelni egy bárban, és hozzálátja a többit, a nagyzenekart, az emberekhez tényleg eljutó őszinte zenét. A férfi élete is romokban, a gyerekével nem jó a kapcsolata (milyen meglepő Corneytól)
Közösen gyógyulnak, természetesen a zene segítségével, hiszen összehoznak egy albumot! New Yorkban! Az utcán felvéve! Autentikus hangot adna az dalokban levő érzelmeknek. Tudom, kicsit cinikusan hangzott így felkiáltójelekkel, de valójában az a jó filmben, hogy nem is kacsint ki ironikusan, hanem meri az érzelmeket őszintén kitárni. Csak épp a rendező többi művéhez képest nagyon ‘csillogó’ színészekkel és fényképezéssel.