Best WordPress Hosting
 

Dusa Tibor akciófilmje nemsokára a mozikban

Borislaw Rybakov, azaz Slawa (Szögyényi László) nyolc éve él Magyarországon. Saját sportegyesülete van, és mellette pultosként dolgozik egy éjszakai szórakozóhelyen. Éppen magyar állampolgári vizsgát készül tenni. Egyik este egy rendőrnyomozó, Bagosi Imre (Tóth János) keresi fel a munkahelyén. Kiderül, hogy a nyomozó mindent tud Slawáról: ismeri alvilági múltját, tudja, hogy börtönviselt és azt is, hogy egy ritka, igen értékes bélyeg tulajdonosa.

A nyomozó tesz Slawának egy üzleti ajánlatot, amit a férfi elsőre elutasít. De mivel rengeteg adóssága van, végül mégis úgy dönt, hogy él a lehetőséggel. A nyomozó felfedi, hogy 1932-ben Alexej Rybakov, azaz Slawa nagyapja lopta el az említett bélyeget egy moszkvai kiállításról. Miután meghalt, a bélyeg Slawa apjához apjához került, halála után pedig nagy valószínűséggel hozzá. A pultos nem hisz a nyomozónak, ezért utána jár a dolgoknak. Végül kiderül, hogy Bagosi igazat mondott, és a bélyeg is előkerül. Nincs más hátra, mint nyélbe ütni az üzletet, amelyre a város határában egy roncstelepen kerül sor. A gond csak az, hogy senki nem tudja, kiben bízhat.

A képen jelenet a Slawa című filmből.

Slawa (2023)

Eredeti cím:SlawaMűfaj:akciófilm, magyar filmRendező:Dusa TiborZene:Matthew TyasJátékidő:83 percA film forgalmazója:Render MediaHazai mozi bemutató:2023. november 2.

Slawa film leírása

Borislaw Rybakov alias Slawa (Szögyényi László) nyolc éve él Magyarországon. Saját sportegyesülete van és mellette pultosként dolgozik egy éjszakai szórakozóhelyen. Éppen Magyar állampolgári vizsgát készül tenni. Egyik este egy rendőrnyomozó Bagosi Imre (Tóth János) keresi fel a munkahelyén. Kiderül a nyomozó mindent tud Slawa-ról. Ismeri alvilági múltját, tudja hogy börtönviselt és azt is, hogy egy ritka, igen értékes bélyeg tulajdonosa. A nyomozó tesz neki egy üzleti ajánlatot. Slawa nem bízik a nyomozóban ezért elsőnek elutasítja, de mivel rengeteg adósága van, végül mégis úgy dönt, hogy él a lehetőséggel. A nyomozó elmeséli Slawa-nak, hogy 1932-ben Alexej Rybakov azaz Slawa nagyapja lopta el a bélyeget egy moszkvai kiállításról. Miután meghalt, a bélyeg Slawa apjához került, halála után pedig nagy valószínűséggel hozzá. Slawa nem hisz a nyomozónak, ezért utána jár a dolgoknak. Végül kiderül, hogy igazat mondott és a bélyeg is előkerül. Nincs más hátra, mint nyélbe ütni az üzletet, amelyre a város határában egy roncstelepen kerül sor. A gond csak az, hogy senki nem tudja kiben bízhat.