Julio José Iglesias de la Cueva Madridban született. Apja sikeres orvos volt. Ő maga kezdetben ügyvéd és diplomata szeretett volna lenni, megnyerő arcvonásait és modorát később kiválóan ki is használta – igaz, nem a tárgyalóteremben, hanem a rivaldafényben. Labdarúgó tehetsége már fiatal korában kiderült, és tinédzserként megvalósult legnagyobb álma: kapusként bekerült kedvenc klubja, a Real Madrid ifjúsági csapatába. Pályafutását egy autóbaleset törte derékba: gerincsérülést szenvedett, így két éven keresztül nem tudott lábra állni. Az ágyhoz kötött Iglesias egy barátjától kapott gitárral ütötte el az unalmas órákat: énekelt és dalokat kezdett írni, közben felfedezte, mennyire megvigasztalja a zene.
Felépülése után, 1968-ban Nagy-Britanniába utazott, hogy befejezze tanulmányait, közben a saját élete ihlette La vida sigue igual (Az élet megy tovább) című dalával szerencsét próbált a kezdő dalszerzők számára évente megrendezett benidormi dalfesztiválon. Legnagyobb meglepetésére első díjat nyert és nyomban lemezszerződést kapott, dala pedig a slágerlisták élére ugrott. Iglesias felfüggesztette jogi tanulmányait, és minden idejét a zenének szentelte. 1969-ben jelent meg első albuma, egy évvel később ő képviselte hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon Gwendolyne című dalával. 1971-ben már túl volt az egymilliomodik eladott albumon. A kiváló nyelvérzékkel rendelkező Iglesias sorra jelentette meg dalait németül, olaszul, franciául és portugálul. Hamarosan meghódította egész Európát, 1976-ban pedig New Yorkba látogatott, ahol telt ház előtt lépett fel a Madison Square Gardenben – holott az Újvilágban addig alig ismerték nevét.
A CBS lemezkiadó rögvest szerződtette azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az angolszász nyelvterületet is meghódítsák. Iglesias 1981-ben Cole Porter Begin the Beguine című dalának feldolgozásával felkerült az angliai listákra. Az Egyesült Államokban Julio címmel adták ki gyűjteményes albumát, rajta az angol nyelvű, Hey című sikerdallal, és a korong igen szépen fogyott. Az amerikai közönség kedvence 1984-ben az 1100 Bel Air Place című albuma révén lett, amelyen a country-legenda Willie Nelsonnal közösen énekelte a To All The Girls I’ve Loved Before című dalt. Az albumon szerepelt Diana Ross és a Beach Boys is, a kaliforniai együttes szolgáltatta a háttérvokált a The Air That I Breathe című örökzöld dal feldolgozásához. A lemezből rövid idő alatt nyolcmillió példány kelt el, csak az Egyesült Államokban négymilliót vásároltak.